Média
Elhunyt Szalai Attila író, újságíró, diplomata, polonista
Betűméret:             

Hosszan tartó súlyos betegség után szerdára virradóra elhunyt Szalai Attila író, műfordító, újságíró, diplomata, polonista, kulturális programszervező - tájékoztatta az MTI-t a család.

Szalai Attila 1950-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után egy ideig egyebek között a vendéglátóiparban és könyvterjesztésben dolgozott, majd 1976-tól Lengyelországba települt át, ahol szabadúszó tolmács-fordítóként és újságíróként kereste kenyerét. Részt vett a lengyel földalatti ellenzéki mozgalomban. A hadiállapot 1981. decemberi bevezetése után az értelmiségi munkától eltiltva, sofőr és asztalos munkás volt. Később a Szolidaritás szakszervezet földalatti hetilapja, a Tygodnik Mazowsze munkatársaként, a rendszerváltás után pedig a Gazeta Wyborcza külpolitikai rovatának külső munkatársaként dolgozott.

1991-es hazatérését követően az Új Magyarország napilap külpolitikai rovatvezető-helyettese, majd főmunkatársa lett. 1993-95 között a varsói Magyar Nagykövetség sajtótitkáraként dolgozott. 1995-től 1997-ig ismét az Új Magyarország munkatársa, legutolsó beosztásában főszerkesztője volt, utána pedig 1998-ig a Napi Magyarország alapító főszerkesztője.

1998-2005 között ismét a varsói nagykövetségen dolgozott, majd a Magyar Kulturális Intézet igazgatója lett. Ezután a Külügyminisztérium munkatársa volt, majd 2013-as nyugdíjazásáig ismét a varsói nagykövetségen dolgozott. Nyugdíjas éveiben is aktív volt, újságíróként, oktatóként és a Rendszerváltást Kutató Intézet és Archivum szerződéses munkatársaként. Társszerkesztője volt a magyarországi lengyelség Glos Polonii című magazinjának.

Szalai Attila nevéhez számos műfordítás, önálló szépirodalmi és szociológiai alkotás fűződik, köztük a lengyelországi éveit megörökítő naplója és a Magyarországi Lengyelek Bem József Kulturális Egyesülete történetének feldolgozása.

Munkásságát számos rangos magyar és lengyel kitüntetéssel ismerték el. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 19. számunk tartalmából kiemeljük: * Madarak és fák napja — és mi, emberek. Kartali Róbert heti jegyzete * VILÁGKÉP: Elegük lett a közvetítői szerepből? Amerika kiszáll az ukrajnai...
2025. MÁJUS 6.
[ 13:46 ]
„A blokád vége nem jelenti a harc végét az objektív RTS-ért”, írta a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) vezetőségének címzett nyílt levelében a közszolgálati média 328 aktív munkavállalója, amit 41 nyugdíjas kollégájuk is aláírt. A nyílt levélben felszólítják a vezetőséget, hogy „szűnjön meg a sajtóetika...
2025. MÁJUS 5.
[ 19:55 ]
Tényleg Egymaroknyi kutyával a világ ellen – Továbbra is Kanadában Multitasking? Így csinálják a mai egyetemisták – A tudatos időbeosztás fortélyai Kerüld el a Janikat! My Choice: Brezovszki Gergő A punk aktivizmus, az alkoholizmus betegség – A zentai Otvoreni prelom vezetőjével beszélgettünk Míg állni...
2025. MÁJUS 5.
[ 16:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó