Szerbia idén a 98. helyet foglalja el a sajtószabadságot mérő World Media Freedom indexen. Ezzel a korábbiakhoz képest hét helyet rontott, derül ki a RSF-nek a május 3-án, a sajtószabadság világnapján, közzétett jelentéséből.
A Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontières) nemzetközi újságíró szervezet minden évben nyilvánosságra hoz egy 180 országot vizsgáló rangsort. Részben egy médiaszakemberek, jogászok és szociológusok által kitöltött kérdőív eredményei alapján, részben pedig az újságírókkal szembeni visszaélések és bántalmazások száma szerint rangsorolják az országokat.
A jelentésből az derül ki, hogy Szerbia először került át a „problémásnak” tartott országok csoportjából azok közé, ahol a médiaszabadság helyzetét „súlyosnak” minősítették. A régió országai közül csak Albánia került még ebben a kategóriába. Szerbia 2014-ben még az 54. helyen állt, de az elmúlt 10 évben szinte folyamatosan rontott megítélésén.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet jelentéséből, amelybe a Cenzolovka portálnak volt betekintése, kitűnik, hogy a Nyugat-Balkán mind a hat országa rosszul szerepel. A legtöbbet Koszovó rontott (19 helyet zuhant, jelenleg 75. helyen áll), míg a legkisebb változás Észak-Macedóniában (36) és Montenegróban (40) tapasztalható.
Az újságírók ellen elkövetett bűncselekmények szankcionálását megbüntetését és az igazságszolgáltatás számára „nagy kihívásként” értékelték a nyugat-balkáni országok mindegyike esetében.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!