A szabadkai Magločistač portál szerkesztőségét halálosan megfenyegették január 22-én, szerdán, közvetlenül éjfél után. A fenyegető üzenetet a Facebook Messenger alkalmazáson keresztül kapták, közölte a portál.
Az üzenetet egy Ika Mijatov néven regisztrált fiókról küldték, amely aktív, és borítóképén Aleksandar Vučić, szerb elnök fotója látható.
A szerkesztőség azonnal jelentette az ügyet a belgrádi különleges ügyészségnek, amely a fenyegetés kapcsán intézkedéseket foganatosított, és biztosította a szerkesztőséget, hogy az eset kivizsgálása folyamatban van.
A Magločistač szerkesztősége közleményében hangsúlyozta, hogy az ilyen fenyegetések elfogadhatatlanok, és felelősségre kell vonni az elkövetőket.
„Úgy véljük, hogy senkit nem szabad fenyegetni, sem verbálisan, sem fizikailag – még a társadalmunkat jellemző mély megosztottság körülményei között sem” - áll a közleményben.
A szerkesztőség tagjai kiemelték, hogy a fenyegetések ellenére is folytatják munkájukat a legmagasabb szakmai és etikai normák betartásával, tiszteletben tartva a szerbiai újságírói kódexet.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




