Média
Elhunyt Garai Miskolczi Zsuzsanna
Betűméret:             

Hetvenhét éves korában elhunyt Garai Miskolczi Zsuzsannak, a Vajdasági RTV, Duna TV és a Magyar Szó egykori újságírója, szerkesztője, műsorvezetője.

1949-ben született Szabadkán. Pályáját 1973-ban a Magyar Szó napilapnál kezdte, ahol tudósítóként majd szerkesztőként dolgozott. Tíz évvel később a Vajdasági Rádió és Televízió magyar nyelvű szerkesztőségében folytatta pályafutását. Több mint száz élő műsort szerkesztett és vezetett.

Később szabadúszó újságíróként a Duna Televíziónak dolgozott, egyebek mellett a délszláv háborúról tudósított. Munkásságáért a Duna Televízió Nívódíjban részesítette.

Nyugdíjaztatása után rövid időre visszatért a nyomtatott sajtóhoz. Az újvidéki Magyar Szó napilap gazdasági rovatában a Biznisz című oldalt szerkesztette.

Muci Szántó Márta lett az Újvidéki Rádió új, megbízott fő- és felelős szerkesztője, aki Juhász Andreától veszi át a posztot. A Vajdasági Rádió és Televízió keretein belül működő rádió célja továbbra is az lesz, hogy objektívan tájékoztassa hallgatóit, írják. A Vajdasági RTV-ben több személycsere...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:38 ]
Az elmúlt hónapokban folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a Pannon RTV különböző platformjai, a Pannon Televízió, a Szabadkai Magyar Rádió, a Pannon Rádió és a pannonrtv.com támadásnak vannak kitéve. Az utóbbi időben a vélt vagy valós kritikák kollégáinkra is ráirányultak, és többször megalapozatlanul állítottak...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:11 ]
Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t. A testület olyan szakembert keres, aki felkészült, hiteles, tapasztalt vezető és képes újjászervezni...
2026. NOVEMBER 2.
[ 7:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó