Média
Vučić bocsánatkérését követeli a szerbiai újságíró-szövetség
Betűméret:             

Aleksandar Vučić bocsánatkérését követeli a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS), amiért a volt államfő a Pink televízió egyik műsorában sértegette Milan Srdić újvidéki újságírót, a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) újvidéki tudósítói irodájának vezetőjét. Az újságíró-szervezet egyúttal felszólított az újságírók elleni támadások és a társadalom megosztottságát erősítő retorika beszüntetésére.

Vučić a Pink televízió Hit tvit című műsorában az RTS személyi változásait bírálva külön kitért Milan Srdićre is, akit írástudatlannak, szemtelennek, valamint autonomista és szeparatista beállítottságúnak nevezett.

A volt államfő szerint Srdić pusztán politikai nézetei miatt kap lehetőséget arra, hogy szerepeljen a közszolgálati televízióban, és azt tegyen, amit akar. Hozzátette, hogy korábban számtalanszor válaszolt az újságíró kérdéseire, és mindig azon csodálkozott, miért hiányzik belőle ennyire a jó nevelés.

A Szerbiai Újságírók Egyesülete közleményében emlékeztetett arra, hogy a Szerb Haladó Párt és Milan Srdić közötti konfliktus nem új keletű, egészen 2014 áprilisáig nyúlik vissza.

Akkor Srdić az RTS reggeli műsorának egyik műsorvezetőjeként vendégül látta Srđan Škorót, a Večernje novosti akkori rovatszerkesztőjét, aki a Vučić vezette kormány egyes minisztereinek kiválasztását bírálta.

A Szerb Haladó Párt még aznap közleményben támadta az RTS-t, azt állítva, hogy a közszolgálati televízió rendszeresen teret ad az Aleksandar Vučić elleni lejárató támadásoknak. Škorót később leváltották rovatszerkesztői tisztségéből.

Az UNS most ismét kiállt Milan Srdić mellett, hangsúlyozva, hogy tisztességes újságírónak tartja, aki szakmai követelményeknek megfelelően, elfogulatlanul végzi munkáját.

Az egyesület aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Szerbiában az elmúlt években olyan légkör alakult ki, amelyben szinte természetessé vált az újságírók nyilvános támadása.

Az UNS szerint ennek a gyakorlatnak és az elkövetők büntetlenségének véget kell vetni – írja a 021.rs.

Az elmúlt hónapokban folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a Pannon RTV különböző platformjai, a Pannon Televízió, a Szabadkai Magyar Rádió, a Pannon Rádió és a pannonrtv.com támadásnak vannak kitéve. Az utóbbi időben a vélt vagy valós kritikák kollégáinkra is ráirányultak, és többször megalapozatlanul állítottak...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:11 ]
Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t. A testület olyan szakembert keres, aki felkészült, hiteles, tapasztalt vezető és képes újjászervezni...
2026. NOVEMBER 2.
[ 7:58 ]
Több mint egy évvel a megszüntetése után vasárnap hivatalosan újraindult az al-Dzsazíra balkáni irodája, amely ezentúl televíziós sugárzás helyett kizárólag digitális platformokon teszi közzé tartalmait - jelezte a katari tulajdonú médiavállalat. A szerkesztőség közleménye szerint az Al Jazeera Balkans a közösségi...
2026. NOVEMBER 1.
[ 22:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó