Média
Šper: Veszélybe kerülhet az RTV működése, különösen a kisebbségi szerkesztőségek munkája
Betűméret:             

Darko Šper, a Függetlenség kulturális, művészeti és média ágazati szakszervezetének elnöke ma arra figyelmeztetett, hogy a szerb parlament napirendjén lévő, közszolgálati médiumokról szóló törvénymódosítások elfogadása súlyosan veszélyezteti a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) működését.

Šper kiemelte, hogy az új törvénymódosítás drasztikus költségvetéscsökkentést irányoz elő az RTV számára, ami hatással lesz a közszolgálati feladatok ellátásához szükséges műsorok minőségére, valamint az ott dolgozók helyzetére.

„Sajnos, a munkacsoportban való részvételünk ellenére, a szakszervezet nem tudta meggyőzni az államot, hogy a közszolgálati médiumok fenntarthatósága érdekében az előfizetési díjat a jelenlegi 350 dinárról legalább 500 dinárra kellene emelni. Ezt különösen a Vajdasági Rádió és Televízió kapcsán hangsúlyozom, ugyanis a törvénymódosítás szerint 2025. január 1-jétől megszűnik a köztársasági költségvetésből származó 900 millió dináros évi társfinanszírozás, amely havonta 75 millió dinárt jelent” – mondta Šper.

Hangsúlyozta, hogy ez komolyan veszélyeztetné az RTV rendes működését és programját, már be is jelentették a minőségi tartalmak csökkenését.

„Goran Karadžić, az RTV vezérigazgatója már arra kérte a programrészlegek főszerkesztőit, hogy mondjanak le összesen száz dolgozóról, főként a honoráris munkatárakról, akik a műsorgyártásban dolgoznak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az RTV működése veszélybe kerül, és egyes programok megvalósítása komoly akadályokba ütközik” – tette hozzá.

Šper külön kiemelte, hogy ezek az elbocsátások különösen a kisebbségi nyelveken sugárzó szerkesztőségeket érintik hátrányosan, miközben pont a kisebbségi nyelveken történő tájékoztatás az, amely miatt az intézmény egyedülállónak és elismertnek számít a régióban, sőt Európában is.

Arra kérte a nyilvánosságot, hogy gyakoroljon nyomást a parlamenti képviselőkre – a kormányra és az ellenzékre egyaránt –, hogy utasítsák el az ilyen törvénymódosításokat, és akadályozzák meg a Vajdasági Rádió és Televízió programjának leépítését.

„A tartományi közszolgálati médium a törvénymódosítás elfogadásával komolyan veszélybe kerül, és mi, dolgozók, nagyon aggódunk a médiaház jövője miatt” – üzente Šper.

Elhunyt Predrag Koraksić Corax - illusztráció
2026. MÁJUS 16.
[ 20:13 ]
Magyar Lapkiadók Egyesülete üdvözli az Európai Unió Bíróságának döntését a sajtókiadók szomszédos jogairól. Az ítélet egyértelmű üzenetet küld: a minőségi sajtótartalom érték, amelynek felhasználása nem történhet a kiadók hozzájárulása és méltányos ellenszolgáltatás nélkül – hívta fel a figyelmet az...
2026. MÁJUS 13.
[ 10:29 ]
Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: https://www.hetnap.rs/ E heti, 19. számunk tartalmából kiemeljük: * Miskolci Krisztina jegyzetét, Hagyjuk már a politikát címmel * VILÁGKÉP: Megalakult az új Országgyűlés – Fehérvári Csongor összefoglalója * BELGRÁDI SZEMMEL:...
2026. MÁJUS 13.
[ 8:32 ]
Megdöbbentő kijelentéssel állt a nyilvánosság elé Németh Zoltán, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója az Újvidéki Rádió (VRTV Rádió 2) Objektív című, május 9-i műsorában. A tapasztalt újságíró olyan állításokat fogalmazott meg, amelyek – amennyiben részben is igazak – alapjaiban rengetik meg a vajdasági...
2026. MÁJUS 12.
[ 14:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó