Média
Belső vizsgálatot rendelt el a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója
Betűméret:             

Belső vizsgálatot rendelt el Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a május 12-én a Sándor-palotában készült MTI fotók kiadásával kapcsolatban szerdán.

"A Magyar Távirati Iroda szigorú szabályok alapján, a hírügynökségi fotózás szakmai standardjai szerint végzi munkáját: a vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a sérültek-e ezek a szabályok" - olvasható a vezérigazgató levelében, amelyet azoknak a sajtóorgánumoknak is eljuttatott, amelyek kifogásolták, hogy Sulyok Tamás államfőt levágták a Sándor-palotában kedden, a miniszteri kinevezések átadásán készült fotókról. (MTI)

A múlt heti volt az utolsó szám. Sajnálattal közöljük, hogy a Mandiner Novum Nonprofit Zrt. felfüggeszti a Mandiner print hetilapjának kiadását. Ez azt jelenti, hogy a lap ezen a héten már nem jelenik meg, a július 30-ai, most még elérhető lapszámunk az utolsó – írja a Mandiner. Az első szavunk a köszöneté az...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 22:19 ]
Új műsorvezetőkkel és főszerkesztővel indul az M1 Híradó augusztus második felében - közölte a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. A közleményben kiemelték, a megújuló közmédia küldetése többek között, hogy az M1 csatornát a közszolgálati hírszerkesztési elvek mentén...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 22:03 ]
Közzétette a Közszolgálati Tanács a Független Közmédia Testület tagjainak jelölési eljárására történő felhívását a médiaszakmai szervezetek számára szombaton a honlapján. A Közszolgálati Tanács által az MTI-hez is eljuttatott közleményben kiemelték, hogy a Független Közmédia Testület lesz hivatott a közmédia...
2026. AUGUSZTUS 1.
[ 19:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó