Média
Gondok a Vajdasági RTV 3,2 milliárdból épült székházában
Betűméret:             

A Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) új székházában, a Mišelukon hat évvel az átadás után komoly állagromlás jelei mutatkoznak: több helyen beázik a plafon, a dolgozóknak vödröket kell kihelyezniük az esővíz felfogására, a lépcsőházban pedig hétfőn levált egy nagyobb vakolatrész. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de a baleset forgalmas helyen, a harmadik és negyedik emelet között történt, ahol naponta haladnak el a kávézó felé tartó alkalmazottak.

A munkatársak és a Vajdasági RTV szakszervezete szerint senkit sem figyelmeztettek a veszélyre. „Korábban ablakok estek ki, most már plafonok szakadnak ránk” – nyilatkozta az Autonomija portálnak az egyik dolgozó. A panaszok nem újak: nagyobb esőzésekkor a folyosók és az előcsarnok is beázik, egyes helyeken nincs mobiltelefon-jel, ami megnehezíti a szerkesztőségi munkát.

A Vajdasági RTV közleménye „elkerülhetetlen kisebb hibákról és meghibásodásokról” beszél, amelyek a karbantartási szolgálat folyamatos felügyelete mellett jelentkeznek. A beázásokat gipszkarton-foltokkal, kondenzvízzel és időszakos vízbeszivárgással magyarázzák. A levált vakolat javítása és a megrepedt járólapok cseréje folyamatban van, a három sérült üvegfelület cseréjét pedig későbbre tervezik. A lépcső egy szakasza jelenleg nem használható, a korlátokra kihelyezett „Ne támaszkodjon a korlátra” feliratot biztonsági okokkal indokolják, nem szerkezeti hibával.

A 17 530 négyzetméteres, öt televíziós és hat rádiós stúdióval rendelkező új székház 2019 novemberében nyílt meg, miután a NATO 1999-es bombázásai során megsemmisült régi épület helyén 2017-ben megkezdték az építkezést. A 3,2 milliárd dináros beruházást a szerb kormány és a tartományi kormány közösen finanszírozta, az alapkőletételen Aleksandar Vučić államfő és Igor Mirović akkori tartományi kormányfő is jelen volt.

Megsérült Apró Lea, az N1 tudósítója - illusztráció
2025. AUGUSZTUS 20.
[ 14:26 ]
Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs TÁJÉKOZÓDJON, MŰVELŐDJÖN ÉS JÁTSSZON A HÉT NAPPAL! Megjelent 6. nyereményszelvényünk! E heti, 33. számunk tartalmából kiemeljük: * Egy törött borda története - Szakáll Laura heti jegyzete *...
2025. AUGUSZTUS 12.
[ 15:18 ]
A Vajdasági Független Újságírók Egyesülete (NDNV) által alapított Autonomija portál újságíróit vasárnap este halálosan megfenyegették. „A Facebook bejegyzésben érkező üzenet küldője az újságírókat ‘kommunousztasáknak’ nevezi, és azt üzente, hogy ‘a bejegyzésekért mindenki megkapja a fejenkénti két 9,2...
2025. AUGUSZTUS 11.
[ 18:56 ]
Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió bejelentette, hogy négy újságírója és egy asszisztens életét vesztette egy izraeli csapásban vasárnap, Anasz as-Saríf, a csatorna egyik ismert tudósítója is meghalt. Izrael szerint a 28 éves Saríf a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet egyik sejtjét irányította. A katari hírtévé...
2025. AUGUSZTUS 11.
[ 13:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó