Média
Donald Trump "becstelennek" nevezte a brit BBC lemondott főigazgatóját
Betűméret:             

Donald Trump "becstelennek" nevezte a BBC brit közszolgálati médiatársaság lemondott főigazgatóját és hírigazgatóját, akik az amerikai elnök 2021. január 6-i beszédének eltorzított sugárzása nyomán kialakult botrány miatt bejelentették távozásukat, írja az MTI.

Donald Trump Truth Social közösségi oldalán vasárnap megjelent bejegyzésében köszönetet mondott a brit The Telegraph napilapnak, hogy egy kiszivárogtatás nyomán nyilvánosságra hozta a BBC belső jelentését, amely rámutatott az esetre.

"Köszönöm a The Telegraph-nak, hogy leleplezte ezeket a korrupt +újságírókat+. Ezek nagyon becstelen emberek, akik egy elnökválasztásba próbáltak beavatkozni" – írta Donald Trump, aki hozzátette, hogy az ügyet csak súlyosbítja, hogy egy olyan külföldi országról van szó, amelyet sokan az Egyesült Államok első számú szövetségeseként tartanak számon.

A botrány november elején robbant ki a The Telegraph leleplező cikkével, ami egy belső informátor révén nyilvánossá tette a médiumnál készült belső jelentés egyes részleteit. A jelentés megállapította, hogy BBC Panorama dokumentumfilmjének szerkesztése félrevezető volt a 2021. január 6-i eseményekkel kapcsolatban. A cikk szerint a zavargásokká fajuló eseményekről szóló összeállítás Donald Trump beszédét olyan módon szerkesztette, hogy az félrevezető volt az akkor leköszönő amerikai elnök szerepét illetően.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára a közelmúltban a The Telegraph-nak adott interjúban élesen bírálta a BBC-t, amelyet "100 százalékban" álhíreket terjesztőnek, valamint "baloldali propaganda gépezetnek" nevezett.

Tim Davie, a BBC 2020-ben kinevezett főigazgatója, valamint Deborah Turness a botrány nyomán a hétvégén lemondani kényszerült. Mindketten felelősséget vállaltak a történtekért.

im Davie a dolgozóknak írt lemondó levelében elismerte, hogy a médiaintézménynél történtek hibák, míg Deborah Turness arra hivatkozott, hogy a Trump-dokumentumfilm nyomán kialakult botrány olyan fokot ért el, ami már a teljes intézmény számára károkat okoz.

Október 14-én, szerdán jelenik meg a Képes Ifjúság legújabb száma, amelyben a művészet, az irodalom, az egyetemi élet és a zene egyaránt helyet kap. A címlapot ezúttal Karan Szofia alkotása díszíti, akivel A művészet mindig közel állt hozzám című írásban ismerkedhetnek meg az olvasók. A friss lapszámban az egyetemi...
2026. OKTÓBER 12.
[ 17:02 ]
Az alapellátás megerősítése kiemelt cél – interjú Dr. Úri Emesével, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőjelöltjével Lépésről lépésre a fejlődés útján – interjú Dr. Apró Arnolddal, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőjelöltjével A...
2026. OKTÓBER 9.
[ 21:11 ]
A szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsa pénteki ülésén nem hozott döntést az Informer, a Prva, a B92 és a K1 televízió ellen benyújtott panaszokról. Az Informer televízióval kapcsolatban Rodoljub Šabić, a REM tanácsának tagja, valamint Zoran Gavrilović, a BIRODI képviselője nyújtott be...
2026. OKTÓBER 9.
[ 21:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó