Média
Elhunyt Bozsoki Ernő, a Magyar Szó nyugalmazott szerkesztője
Betűméret:             

Életének nyolcvanhatodik évében elhunyt Bozsoki Ernő, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója, fordítója, szerkesztője és egykori deszkfőnöke.

Bozsoki Ernő 1939. július 20-án született Zomborban. A gimnáziumot 1958-ban fejezte be szülővárosában, majd a Magyar Szó ösztöndíjasaként az agrártudományi egyetemen tanult tovább. Diplomája megszerzése után a lap Újvidéki rovatán kezdte újságírói pályafutását, ahol Szavics György mellett sajátította el a szakma alapjait. Később hírfeldolgozóként, majd több mint egy évtizeden át deszkfőnökként dolgozott, emellett az Újvidéki rovat szerkesztőjeként számos fiatal újságíró mentorává vált.

A Magyar Szó legendás korszakának meghatározó alakjaként a pontos és gyors munkát tartotta a legfontosabbnak, miközben emberségével, humorával és széles körű tájékozottságával kollégái tiszteletét is kivívta.

A múlt heti volt az utolsó szám. Sajnálattal közöljük, hogy a Mandiner Novum Nonprofit Zrt. felfüggeszti a Mandiner print hetilapjának kiadását. Ez azt jelenti, hogy a lap ezen a héten már nem jelenik meg, a július 30-ai, most még elérhető lapszámunk az utolsó – írja a Mandiner. Az első szavunk a köszöneté az...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 22:19 ]
Új műsorvezetőkkel és főszerkesztővel indul az M1 Híradó augusztus második felében - közölte a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. A közleményben kiemelték, a megújuló közmédia küldetése többek között, hogy az M1 csatornát a közszolgálati hírszerkesztési elvek mentén...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 22:03 ]
Közzétette a Közszolgálati Tanács a Független Közmédia Testület tagjainak jelölési eljárására történő felhívását a médiaszakmai szervezetek számára szombaton a honlapján. A Közszolgálati Tanács által az MTI-hez is eljuttatott közleményben kiemelték, hogy a Független Közmédia Testület lesz hivatott a közmédia...
2026. AUGUSZTUS 1.
[ 19:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó