Média
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség segítséget ajánl az elbocsátásokban érintett újságíróknak
Betűméret:             

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség segítséget ajánl az elbocsátásokban érintett újságíróknak, tekintet nélkül arra, hogy ki milyen értékrend híve, illetve ki milyen mértékben volt érintett a politikai jellegű tartalmak előállításában. A szövetség egyúttal elítéli „a szolidaritás csaknem teljes hiányát” a szakmán belül a most zajló átalakulási folyamatban – tudatta a szervezet szombaton, közleményben az MTI-vel.

„Megütközéssel fogadjuk azokat a hangokat, amelyek a jobboldali sajtóban zajló folyamatok láttán a propagandamédia állítólagos leszerepelését emlegetik, minden leépítést kárörömmel fogadnak, s egyformán valamiféle médiapiaci vagy politikai igazságtételnek tudnak be. Az is őszintén meglep minket, hogy a balliberális médiumok közül sokan a 153 éves Népszava helyzetének megingását is egyfajta megelégedéssel fogadják, mert a lap utóbbi éveinek üzleti modelljét az Orbán-kormányok támogatásával kötik össze” – írták közleményükben.

Mint fogalmaztak, egyetértenek ugyanakkor azzal, hogy a jobboldali média szereplőinek önvizsgálatot kell tartaniuk, és ebbe beleértik a kampány során folytatott, „túlzott leegyszerűsítésekkel operáló médiakommunikáció” kritikus elemzését is.

A közlemény szerint a szervezet segítséget nyújtana az elbocsátásokban érintett újságíróknak, „tekintet nélkül arra, hogy ki milyen értékrend híve, ki milyen szellemi irányultságú médiaműhelynél dolgozott, és ki milyen mértékben volt érintett a politikai jellegű tartalmak előállításában”. Kiemelték: ebben csak a szakmai múltra és az elismerhető újságírói érdemekre lesznek tekintettel.

Mint felidézték, a magyarországi médiapiacon bekövetkezett változások következtében lapokat zárnak be, illetve alakítanak át. „A megyei napilapok és a Magyar Nemzet hetilappá alakul, a Pesti Srácok valamennyi munkatársa állás nélkül maradt, a nyomtatott Bors, a Ripost, a Metropol és a Népszava megszűnt, jelentős leépítéseket szenvedett el az Origo, a Világgazdaság, a Mandiner, a Megafon és a Népszava stábja, bizonytalanná vált a Nemzeti Sport és a Mandiner jövője” – sorolták.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség arra hívja fel az állás nélkül maradó kollégákat, hogy jelentkezzenek az info@nemzetimediaszovetseg.hu e-mail-címen, jelezve, hogy eddig milyen területen dolgoztak, illetve milyen munkák ellátását tervezik a média és a kommunikáció területén. Ezt követően megpróbálnak segíteni abban, hogy a lehetséges partnerek egymásra találjanak – áll a közleményben.

Több mint egy évvel a megszüntetése után vasárnap hivatalosan újraindult az al-Dzsazíra balkáni irodája, amely ezentúl televíziós sugárzás helyett kizárólag digitális platformokon teszi közzé tartalmait - jelezte a katari tulajdonú médiavállalat. A szerkesztőség közleménye szerint az Al Jazeera Balkans a közösségi...
2026. NOVEMBER 1.
[ 22:24 ]
Szerbia 47 ismert újságírója és szerkesztője közös felhívásban követeli, hogy haladéktalanul szüntessék meg azoknak a médiumoknak a közpénzekből történő finanszírozását, amelyek az elmúlt időszakban megsértették a törvényeket és az újságírói etikai kódexet. Az aláírók szerint véget kell vetni annak a...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:27 ]
A 2027-es büdzsé kiadási oldalának szűkítése részeként 61,3 milliárd forintnyi állami forrást von el a kormány a közszolgálati médiától. Kármán András pénzügyminiszter ismertette a döntést a legutóbbi kormányzati sajtótájékoztatón, közölte az MTI. A jövő évi költségvetés főbb tételeinek hétfői, Magyar...
2026. OKTÓBER 31.
[ 10:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó