Karikó Katalinnak odaítélték a Nobel-díjat.

Október 2-án talán az egész világot bejárta a hír: Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus megosztva kapja az idei orvosi- és élettani Nobel-díjat, mégpedig azokért a felfedezésekért, amelyekkel megalapozták az mRNS alapú vakcinák kifejlesztését. A megindoklás szerint a nukleozid módítással kapcsolatos nagy felfedezésükkel tették lehetővé a Covid elleni hatásos vakcina kifejlesztését.

Annak idején, amikor a Covid-világjárvány miatt bezártan ülve reménykedtünk, hogy túl legyünk az egészen, a vakcina kifejlesztésére várva azt is megtanulhattuk, hogy az mRNS rövidítést már fél évszázada ismeri a tudomány, s érdekes lehetőségekről szól, ugyanis az élő testre vonatkoztatva messenger-t, vagyis hírvivőt rejt, amely információt közvetít testünk bizonyos helyszínére és bonyolult - a tudósok számára bizonyára érthető folyamaton átesve - belekerül a sejtet kitöltő citoplazmába, ott pedig elvégzi a célzott feladatát. Adott esetben, a Covid-vakcina folytán a vírus legyőzését. Ám, amikor Karikó Katalin elkezdte kutatni, Covid még nem volt, számára a kihívás a rák gyógyítása volt. Reméljük – és várjuk -, hogy a gyógyíthatatlannak tűnő betegségre is legyen már végre gyógyír! Jól emlékszem, maga Karikó Katalin is beszélt erről, és talán ez a Nobel-díj még inkább affelé fordítja az orvostudományi kutatások pénzelőinek a figyelmét, hogy itt lenne az ideje az áttörésnek a rák tekintetében is.

A kutatásai során főként Amerikában eredményeket elérő magyar tudós, Karikó Katalin tehát Nobel-díjas, s mióta megérkezett a hír, nekem folyton megboldogult dr. Ribár Béla jár az eszemben. Ő is tudós volt, s ha élne, biztosan azzal keresné fel telefonon az újvidéki újságírókat, hogy a figyelmükbe ajánljon egy fontos elemet: Karikó Katalin, a 16. magyar Nobel-díjas, tehát aki magyarnak születik, annak a világban eleve nincs mit szégyellnie, hiszen a magyar nemzet sokat adott a világnak, amire büszkék lehetünk. Ezen a kötődési ponton, a magyar Nobel-díjasokkal való biztató példázódás okán jutott tehát eszembe dr. Ribár Béla fizikus, a kristályszerkezetek kutatója, két tudományos akadémia – a magyar és a szerb – tagja. Ő volt az, aki könyvet jelentetett meg Újvidéken Híres magyar tudósok címmel, a tudományos munkásságot állítva példaképnek a kisebbségi sorban élő magyar fiatalok elé. Emlékezetem szerint a múlt század 90-es éveiben a szaklapokban ő volt az egyik legtöbbet idézett tudós a világban (egy adat szerint legalább nyolcszázszor hivatkoztak rá a szakcikkekben), de a 90-es években újvidéki munkásságára inkább a fiatalokkal való törődés nyomta rá a bélyegét. Szarajevóban, Zágrábban, Bernben dolgozott egyetemeken és intézetekben, ám – debellácsi születésű révén – hazajött Vajdaságba, mert azt akarta, hogy utódai magyar iskolába járjanak, magyarul beszéljenek. Ebből a belső késztetésből fakadhatott a nagy vállalkozás is, hogy a délszláv háború nehéz éveiben a magyar fiatalok számára tudományos ismeretterjesztő füzeteket adjanak ki. A kezdeményezést Muhi Béla tanár úr segítségével valóra váltotta. Emlékszem, micsoda kincs volt nekünk felnőtteknek is, amikor a kiadást vállaló Családi Kör szerkesztőségében a kezünkbe foghattuk a legújabb füzetet a legújabb tudományos magyarázatokkal. Mert akkor még nem volt sem internet, sem Wikipédia, és a könyvek, folyóiratok hozzáférhetősége is korlátozott volt. A kiadványokkal a felnövő vajdasági magyar gyerekek kezébe került az, amire alapozhattak.

És itt a másik kapcsolódási pont az újabb Nobel-díjról szóló hírhez: Karikó Katalin azt üzente az újságírók által: a legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat, élvezzük azt a munkát, amit csinálunk, mert ha így teszünk, egyre jobbak leszünk benne. Ő is a fiatalok felé fordult tehát, s tanácsot is adott, amikor a stressz mibenlétét definiáló (szintén magyar) Sellye Jánost idézve azt üzente, hogy arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni.

A jó változástatáshoz megalapozott, többek között példaképektől is megtanulható ismeretekkel jutunk el, de nagyon kell a sors áldása is, amiről viszont nem tudjuk, mikor, hol és miként érkezik. Karikó Katalin esetében szegedi munkahelyvesztés formájában, amit amerikai nehézségek, de ottani sorsszerű találkozás is követett, hiszen fénymásolás közben véletlenül ismerkedett meg későbbi kutató-társával, a mikrobiológus Drew Weissmannal, akivel együtt, íme, beléptek a Nobel-díjasok sorába.