Augusztus 15-e, Nagyboldogasszony napja van, és szokatlanul sok ember nyüzsög déli 12 óra előtt a Szent István Bazilikában, szinte mozdulni sem lehet a csodás templombelsőre rábámuló, minden részletet fényképezni akaró turistáktól. Budapest tele van idegen látogatókkal, akik a Bazilikát sem hagyják ki, és hosszú sorokban várakoznak a belépőjegyért (pedig nem is olcsó, 2 300-6 000 forint az ára), hogy utána ismét hosszú – ezúttal azonban már tömöttebb sorban – türelmesen haladjanak a lépcsőkön a bejárat felé. Jómagam átfurakodom a tömegen, sietek, nehogy lekéssem a misét. Jegyem természetesen nincs, hiszen misére jegyet nem kell váltani, s valószínűleg a magabiztos lépteimnek köszönhetően nem állít le a jegyellenőr. Csak később valószínűsítem, hogy elnéztem a miserendet, és bizony mise nincsen, én pedig bent vagyok a spanyol, német és angol turistákkal együtt. A város is tele van velük, a Sziget fesztivál véget ért, de ahogy a sok angolul beszélő nyurga fiatal láttán-hallatán leszűröm, nem mindenki sietett haza azonnal. Na és az idősebbek! Csoportosan jönnek, idegenvezetővel, fegyelmezetten, de pillanatok varázsának engedve ők is hol ide, hol oda lépnek, nehogy elmulasszanak valamit.

Nagyboldogasszony napja van tehát, de ezzel bizonyára nem függ össze a Szent Jobb iránti idegenforgalmi érdeklődés. Sokan megállnak és fejet is hajtanak előtte, miközben a mögötte levő oltárkép jelentését magyarázza valaki suttogva, mégpedig – ha jól hallottam, spanyolul. Hadd tanulják a magyar történelmet, nyugtázom magamban, és közben hálás vagyok az előttem álló hatalmas férfinak, hogy arrébb áll, és egy pillantást én is vethetek az ereklyére. Később, az esti misén már a pap is foglalkozik a Szent Jobb történetével, hiszen az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnep előzménye Nagyboldogasszony napja, amikor is 1038-ban meghalt István királyunk, de előtte Szűz Mária védelmébe ajánlotta Magyarországot. S most itt van a Szent Jobb, amivel felajánlotta – nyugtázza a pap, áldás előtt pedig érdekes gesztust tesz: megköszöni, hogy munkanap lévén mégis ennyien eljöttünk a misére. Valóban, ezúttal is tele a Bazilika, de most már csupa-csupa magyarral, két-három-négy, sőt öt gyereket vezető házaspárokkal, magányos nőkkel, magukba merülő férfiakkal, boldognak tűnő fiatal párokkal, egymást támogató öregekkel. Kimenőre a régi magyar himnusz, a Boldogasszony anyánk kezdetű éneket szinte mindenki harsogja, legalábbis körülöttem, én pedig gondolatban már Bezdánban vagyok, ahol így énekeltük: „Bácska-Bánátról, édes hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról”. Bizonyára e soroknak van más változata is, és ne vessen követ senki senkire azért, hogy az édes hazáért, Magyarországért való könyörgéssel párhuzamosan a szegény magyarok e szétszórt világunkban a helyi boldogulásukért is könyörögnek – sokszor volt rá okuk a történelem viharaiban.

Ezen a napon mindenkinek, aki templomba ment - különösen ha Nagyboldogasszony-templomaink valamelyikében részt vett a búcsúi szentmisén – lehetett hasonló élménye, mint nekem a budapesti Szent István Bazilikában. Még a bezdániaknak is, ahol pedig az Alsó temetőben van a mise, a kápolna búcsúja alkalmából, s a helyszín-adta üzenet alapján még inkább elmélyülhettek az ünnep alapvető üzenetén, hogy Mária halála és mennybevétele az életnek egy más dimenzióban való folytatásáról szóló hitet erősíti, s hogy Kisasszony napjáig előttünk áll a kétasszonynap közötti különleges időszak.

Hogy miért írtam le mégis ezeket a bazilikai pillanatokat? Mert ezen a napon odakerült a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programot megjelenítő aratókoszorú, amelyet Hajdúnánáson fontak meg, hogy jelképet állítsanak a búzát/kenyeret megtermelő gazdáink összefogásának. A vajdasági magyar gazdák – sajtóhírek szerint lehettek vagy 400-an – összesen 23 és fél tonna búzát adományoztak a közösbe, hogy jusson kenyér a helyi szervezeteknek, intézményeknek. S itt össze is szorulhat a torkunk, hogy 2024-ben még mindig vannak rászorulók, akiknek a betevő falatokat így kell kiegészíteni. Viszont, egyfajta elégtétel is, hogy abban a „15 millió búzaszemben”, amit összeöntenek és a lisztjéből megsütik a Magyarok Kenyerét, benne van a bácskai, bánáti, stb. földeken az itt élők munkájával megtermelt termés is, valamilyen megfoghatatlan egység részeként, ami nem csak politika, hanem lelki élmény is. A Szent István Bazilikában az aratókoszorú mellett kiállított, a 15 millió búzaszemről szóló ismertetőt olvasván sokaknak könnybe lábadt a szeme mellettem. Hát ezt akartam leírni.