Levelek a Rózsa utcából
Ajándékokról
Betűméret:             

Ajándékozni öröm, de némi aggódás is, hiszen elkerülhetetlen a kérdés, hogy jó volt-e a választás, tetszik-e majd annak, akinek szántuk és szerzünk-e némi boldogságot, felszabadultságot annak árán, hogy napokig ötletelünk. Karácsony, újév, majd szerb karácsony… készülődés, ünnep és örömszerzés. A gyerekekkel könnyű, hiszen mindig van, amire vágynak, s az apróság is meglepetés a számukra. De a felnőttek?

Csodálom és egyben sajnálom azokat, akiknek hivatalból kell ajándékot vásárolniuk a munkatársak, üzleti vagy politikai partnerek számára. Ceruza, naptár, karácsonyi dísz, pezsgő, csoki, díszgyertya, jegyzetfüzet ironnal már-már bizonyára mind kipipálva. Pedig a keret szűkös, a célcsoport pedig egymástól különböző, valami olyasmi kell, ami jó mindenkinek…

Magasabb szinteken, bővebb pénztárcával persze egészen más. Rexep Tajip Erdogan török államfő december 18-án budapesti látogatásakor egy gyönyörű lovat kapott ajándékba Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől. A Főúr névre hallgató nónius mén a Mezőhegyesi Ménesbirtokról, mint “egy lovas nemzet ajándéka egy lovas nemzetnek” valóban elképesztő ajándék a török-magyar diplomáciai kapcsolatok egy évszázada és a kiemelt stratégiai partnerséget megerősítő csúcs alkalmából. Micsoda ötlet, a gyönyörú Főúrra méltán lehet büszke a ménesbirtok és az egész nemzet egyaránt! (Bevallom, többször is gyönyörködtem a Főúrról szóló kisfilmben, s jutott eszembe Kincsem, hiszen a legenda nevét mi is ismertük már Bezdánban régvolt gyerekkoromban, amikor még tévé sem volt, ellenben a könyvek elvittek bennünket a csodálatos nagyvilágba: hogy örültünk, amikor könyvet kaptunk ajándékba!)

De visszatérve a török-magyar találkozóhoz: a vendég sem érkezett üres kézzel. A magyar kormányfő is olyasmit kapott, amire méltán büszke az ajándékozó: egy elektromos autót a török Togg gyárból, amiben 435 lőerő rejtőzködik, s ami az EU-ban állítólag elsőként a németországi vásárlóknak lesz hozzáférhető, sok-sok megspórolt pénzért.

Vannak esetek tehát, amikor az ajándék pénzről is szólhat. Főleg ha a gyerekeket a saját pénz értékére szeretnék tanítani, hogy érezze, mennyi várakozás és lemondás árán lehet összegyűjteni azt a bizonyos összeget, ami elegendő egy új játék, netán valamilyen okos eszköz megvásárlásához. Ahogy a hírek szólnak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is nehezen megy a gyűjtögetés, és jobban örülne a karácsonyi-újévi pénzajándéknak, mint bármi másnak. A december 19-ei sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy országa a háborúhoz kap ugyan új Patriot-rendszert, azaz föld-levegő rakétákat, hogy visszaállítsa az 1991-es határokat (ám a kisebbségeknek, köztük az oroszoknak járó jogok visszaállításáról nem beszélt), de hozzátette, pénz is kell, ami viszont nem lesz a karácsonyfa alatt. Ismert ugyanis, hogy a várt 61 milliárd USA-dollár ajándékról nem született döntés, és a kongresszus majd csak jövőre, január 8-án ül össze. Az EU 50 milliárd eurós csomagja egyelőre ugyancsak kérdéses, s hiába vágyakozik az elnök úr, az erről szóló esetleges döntésről majd csak februárban vitáznak…

Minden tárgyi ajándékot félre téve, talán a legszebbek az ajándékpillanatok. A hangulat, amit együtt megélünk valamivel, az ünnep varázsának a megosztása, a templomban átélt meghitt csend vagy a közös vidám gondtalanság valamelyik karácsonyi vásárban, ahol a papírpohárral való koccintás és a Jézus születésére emlékeztető néhány verssor együttes elszavalása olyan élmény, amely tovább éltet, s erőt ad az elkövetkező nehéz pillanatokban is.

Mert a jó szó is ajándék, hiszen örömet szerez. Eközben vannak szavak, amelyeket “nem teszünk zsebre”, mint ahogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sem teszi a kapott ajándékok közé azt, amit Miroslav Kolakušić független horvát képviselő mondott az Európai Parlamentben ez év október 19-én, összegezve az elnök asszony négy éves tevékenységének általa összeállított értékelését, három szóra szorítkozva: káros, haszontalan populizmus. Mert: a Covidra adott európai reakció az emberek halálához és a polgári jogok elfojtásához vezetett, az ukrajnai háború segítésének következménye úgyszintén emberek halála, továbbá az izraeli-palesztin konfliktusra adott reakció nők és gyerekek ezreinek meggyilkolása, Európa szívében pedig a terrorizmus erősödése lett, miközben a mezőgazdasági reform tönkre tette a hollandokat, Horvátországban viszont az állatállomány leöléséhez vezetett. Tehát, mint mondta, Ursula folyamatosan veszélybe sodorta az embereket. De mivel minden relatív, a horvát képviselő szavait az európai embereknek adott sajátos ajándéknak is tekinthetjük, ha az elnök asszonynak valami csoda folytán meglenne az a képessége, hogy átgondolja a bírálatokat.

Mindezek után magunknak kívánjuk, hogy az ajándékaink hasznosak legyenek, s amit kapunk, azokat pedig szívünkben-lelkünkben hordozhassuk.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Katonák a gáton - illusztráció
2024. SZEPTEMBER 16.
[ 21:05 ]
Politikai tőke kovácsolásához – előremutató, kreatív program hiányában – az olcsó sikerre törő, csak magukra gondoló politikusoknak mindig kéznél van az ellenségkép formálása, a gyűlöletkeltés és a választók félelmeinek gerjesztése, hogy egy egész népcsoport miatt kerülhetnek veszélybe, de a politikus és pártja...
2024. SZEPTEMBER 6.
[ 12:44 ]
Az idősebb újvidékiek biztosan emlékeznek a képre, ahogy a piaci asztalokon hatalmas salátafejek halmazai árválkodtak érintetlenül, és vevő hiányában magukra hagyatva ott fonnyadtak meg szemétnek ítéltetve. Történt ez 1986-ban, a májusi ünnepek után, amikor a kirándulásokról hazatérő városiak sehogyan sem akartak...
2024. AUGUSZTUS 28.
[ 17:46 ]
Augusztus 15-e, Nagyboldogasszony napja van, és szokatlanul sok ember nyüzsög déli 12 óra előtt a Szent István Bazilikában, szinte mozdulni sem lehet a csodás templombelsőre rábámuló, minden részletet fényképezni akaró turistáktól. Budapest tele van idegen látogatókkal, akik a Bazilikát sem hagyják ki, és hosszú sorokban...
2024. AUGUSZTUS 16.
[ 11:52 ]
Beolvasás folyamatban