Ez gyorsan ment. A magyar köztársasági elnök asszony lemondatásának ügye február 2-án kezdődött és február 10-én véget is ért: Novák Katalin lemondott tisztségéről, elismerve, hogy hibázott, amikor tavaly áprilisban Ferenc pápa budapesti látogatásának alkalmából több elítélt között megkegyelmezett egy olyan személynek is, aki megpróbálta eltussolni, hogy az igazgató szexuálisan bántalmazza a gyerekeket. Pedig pedofília-ügyekben nincs tolerancia!

A hírhez, hogy a bicskei gyermekotthonban éveken át tartó bántalmazási ügy elítéltjei közül egyik kegyelmet kapott, a 444 portál jutott hozzá február 2-án, s megjelenése után futótűzként terjedt. Megrendült a közvélemény, a politikai közélet ismert és kevésbé ismert szereplői pedig akcióba léptek, naponta újabb és újabb elemre emlékeztetve az eset kapcsán. A feltörő érzelmek szinte a levegőben vibráltak, amikor az eseményekről egy-egy műsort megnéztem a tévében. A reagálások alapján lényegében világossá vált: akkora az erkölcsi nyomás terhe, hogy az elviselhetetlen mind személyesen az államfő, mind a kegyelmi előterjesztést aláíró akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit esetében.

De ez a politika, a politikában van ilyen. Politikus is követhet el hibát, mint ahogy elkövethet az igazságszolgáltatás, az iskolarendszer, a lelki támaszt nyújtó szakma, s végső soron az ilyen érzékeny témákkal foglalkozó sajtó is.

Most egy olyan hiba történt, amire a magyarországi közvélemény és a közéleti személyek számos gesztussal azt a választ adták, hogy nem tolerálható.

Ez az eset az elmúlt napokban teljesen lekötött. Nem a politikai következmények, az államfő lemondása körüli találgatások, a magyar hatalmi Fidesz további lépései és kádermegoldásai miatt. A bántalmazott gyerekek miatt, akik már felnőttek, és még most is ezer lelki sebből véreznek.

A lemondás utáni további kételyekre majd megadják az egyenes vagy a kitérő választ a politikai szereplők, ez a dolgok menete. Azonban, a bicskei gyermekotthonban szexuálisan bántalmazott árva, vagy szülői gondoskodást nélkülöző gyerekek szerencsétlen élete olyan kérdéseket vet fel, amelyek függetlenül az országhatároktól és egy-egy állam gyermekvédelmi rendszerétől a szélesebb emberi közösséget érintik, és a szexuális gyermekbántalmazás megakadályozása, illetve felfedése tekintetében óriási felkiáltójellel üzen: a panaszra utaló legapróbb gyermeki jelre is figyelni kell. Ez az eset ugyanis a gyermekvédelmi rendszer óriási bajaira mutat rá elsősorban.

Amikor a bicskei gyermekbántalmazás ügyét tárgyalta a bíróság, vagy amikor külföldi pedofilia-perekről érkeztek tudósítások, általában nem jutott el a nyilvánosság fókuszába annyi részlet, mint most, a kegyelmi kérvény erkölcsi igazságosságának mérlegelésekor. Most előkerültek régi riportfilmek, a bántalmazott fiúk régi és újabb nyilatkozatai, és így szépen sorban időrendi sorrendbe rakva az eseményeket formálódott meg az igazi kérdés: hol volt a társadalom és miért ennyire sérülékeny a gyermekvédelem?

Mint a 2019-ben kimondott, a gyermekotthon igazgatóját elítélő bírósági ítélet indoklásából kiderül, bizonyítást nyert, hogy az igazgató 26 éven át fajtalankodásra vette rá azokat a kiszolgáltatott kisfiúkat, akik tőle vártak védelmet, biztonságot, némi „cukrot” nagy magukra hagyatottságukban és árvaságukban. Mindez akkor derült ki, amikor az egyik bántalmazott már nem bírta a lelki zűrzavart és öngyilkos lett, a legjobb barátja pedig gyászában eldöntötte, hogy beszélni fog. Történt ez 2016-ban, ám, hogy mi zajlik a bicskei kastély falai között – ahol a gyermekotthon működött – arról már 2011-ben volt egy feljelentés, de a bizonyítás ellehetetlenült. Az RTL Klub tévé 2016-ban készült riportfilmjében hangzik el, hogy a bántalmazott gyerekek félmondatos utalása alapján még 2011-ben gyanút fogott egy nevelőtanár, és feljelentést tett az igazgató ellen, amire válaszként kiment ugyan három hatósági ember vizsgálódni, de a gyerekek megijedtek és nem nyíltak meg az idegen emberek előtt, kiszolgáltatottságukban féltek a következményektől. A vizsgálódó szakembereknek pedig - még ha ők maguk is gyanítottak valamit - nem volt eszközük a bizonyításra.Így történhetett meg, hogy az igazgató a 26 év során még számos elismerést is kapott pedagógusi munkájáért, miközben a rá bízott gyerekek életre szóló traumákat éltek át, felnőtt korban is alkoholhoz vagy droghoz nyúlva próbálják még most is elfojtani az önmaguk iránti utálatot, amit a régi képek felvillanásakor éreznek. Mert kiszolgáltatottságukban nem mertek nemet mondani, és megtették, amit az igazgató kért tőlük, de testüket „rongynak”, piszkosnak érezték.

Utólagos szörnyű felismerés, hogy nem volt más ember, tanár, pszichológus, pedagógus, gyámhatósági megbízott, akiknél védelmet kereshettek volna.

S ez a pont mutat rá a rendszer igazi hibájára.

Az egész életre szólóan traumatizálttá vált áldozatokkal való mostani együttérzés tereli némi pozitívum felé a magyar államfő lemondását megkövetelő kegyelmi ügy kapcsán jelentkező közösségi megrendülést. A felismert morális kérdésekre az igazi válasz az igazi prevenció, hogy ne legyenek ilyen bicskei esetek sehol sem, sem az anyagországban, sem sehol másutt.