Sport
Labdarúgás: A járvány miatt meccsenként háromról ötre növelnék a cserék számát
Betűméret:             

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a koronavírus-járvány hatására azt tervezi, hogy háromról ötre növeli a cserélhető játékosok számát egy mérkőzésen.

A FIFA arra kérte a sportág szabályalkotó testületét (IFAB), hogy sürgősségi eljárás keretében döntsön a módosításról. Az IFAB-ban a négy brit – angol, skót, walesi és északír – szövetségnek egy-egy, a FIFA-nak négy szavazata van, a javaslat elfogadása valószínűleg csak formalitás.

A FIFA hétfőn közölte: minden jelenleg zajló, illetve idén kezdődő és jövőre véget érő sorozatban alkalmazható lesz az új szabály, a válogatott találkozókkal kapcsolatban pedig 2021. december 31-ig érvényben lesz. Ez azt jelenti, hogy az erről az évről jövőre halasztott, részben magyar rendezésű Európa-bajnokságon is három helyett öt játékost lehet majd cserélni a rendes játékidőben, további egyet pedig a hosszabbításban – ha az UEFA is hozzájárul. Szabályozni fogják, hogy a cseréket ne lehessen időhúzásra felhasználni.

A FIFA ezzel az új szabállyal segítené a futballistákat, akikre a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idény újraindulása után várhatóan zsúfolt program vár.

A nemzetközi szövetség munkacsoportokat hozott létre a világjárvány hatásainak kezelésére, s kijelentette: az egészség megőrzése az első számú cél. (MTI/NSO)

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben. A 26. születésnapját négy nap múlva ünneplő pilótának ez az idei hetedik és...
2025. NOVEMBER 9.
[ 20:21 ]
Az első helyen kiemelt Carlos Alcaraz győzelemmel kezdte meg szereplését a férfi teniszezők Torinóban zajló ATP-világbajnokágán. A hatszoros Grand Slam-bajnok spanyol sztár a nyolcfős szupertorna vasárnapi nyitányán két szettben verte az ausztrál Alex de Minaurt a Jimmy Connors-csoportban, írja az MTI. Ha a 22 éves...
2025. NOVEMBER 9.
[ 16:16 ]
Novak Đoković, a legjobb szerb teniszező megnyerte az athéni tornát, miután ma a döntőben legyőzte az olasz Lorenzo Musettit 4:6, 6:3, 7:5-ös eredménnyel. A mérkőzés három órán át tartott, és ezzel Đoković megszerezte pályafutása 101. tornagyőzelmét. Ezzel egyúttal az egymás elleni mérlegét is 9:1-re...
2025. NOVEMBER 8.
[ 19:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó