Sport
Giro d´Italia: Valter Attila csapata nyerte meg a „lefelezett” szakaszt
Betűméret:             

Josef Cerny szökés végén diadalmaskodott a Giro d´Italia országúti kerékpáros-körverseny pénteki, kaotikus körülmények között megrendezett 19. szakaszán, amelyen csapattársa, Valter Attila 64. lett, míg Wilco Kelderman megtartotta első helyét összetettben.

Eredetileg az idei olasz körverseny leghosszabb szakasza, a Morbegno és Asti közötti teljesen sík 258 kilométer várt volna a mezőnyre, ám a kerékpárosok a rajt előtt tiltakozásukat fejezték ki a szervezők és a nemzetközi szövetség (UCI) képviselőinél a táv miatt, tekintve, hogy szerdán és csütörtökön is kőkemény hegyi szakaszt teljesítettek, majd szombaton is az Alpokban tekernek majd – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

Nagyjából 20 kilométer megtétele után neutralizálták a szakasz jelentős részét a szakadó esőben, így a versenyzők buszra szálltak, majd az új rajthelyszínre, Abbiategrassóba utaztak, és innen vágtak neki a 124.5 kilométeresre kurtított távnak, amely ezzel a leghosszabb helyett az idei Giro legrövidebb mezőnyszakasza lett.

Az etap a sprinterek pontversenyének utolsó állomása lehetett volna, mivel a ciklámen trikót viselő, négy szakaszgyőzelemnél járó francia Arnaud Démare ellen ez volt az utolsó lehetősége a kihívó szlovák Peter Sagannak, hogy megfordítsa kettejük párviadalát. Azonban a kaotikus körülmények után újra elrajtoló szakaszon végül 14 fős szökés alakult ki, Sagan csapata, a BORA-hansgrohe pedig hiába dolgozott a mezőny élén azért, hogy ne engedje túl messze a szökevényeket, feladta a küzdelmet.

A szökevénycsoport élt a lehetőséggel, tízperces előnyt dolgozott ki, a bolyból 22 kilométerrel a cél előtt indult meg Valter CCC-s csapattársa, Josef Cerny. A 27 éves cseh időfutambajnok 40 másodpercre tekert el ötfős üldözőcsoportjától, és előnyéből 18 másodpercet megőrzött a célig, így már a célba érkezés előtt megünnepelhette pályafutása első szakaszsikerét háromhetes körversenyen.

Második az egyórás világcsúcstartó, a belga Victor Campenaerts, míg harmadik az olasz Jacopo Mosca lett.

Az összetett legjobbjai mind a mezőnnyel értek célba 11:43 perc hátránnyal, így Wilco Kelderman előnye változatlan a záró hétvége előtt. Valter Attila a 64. helyen szintén a főmezőnnyel ért célba.

GIRO D´ITALIA, 19. szakasz, Abbiategrasso–Asti, 124.5 km

1. Josef Cerny (cseh, CCC) 2:30:40

2. Victor Campenaerts (belga, NTT) 18 mp h.

3. Jacopo Mosca (olasz, Trek-Segafredo) 26 mp h.

...64. Valter Attila (CCC) 11:43 p h.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA:

1. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 80:29:19 óra

2. Jai Hindley (ausztrál, Sunweb) 12 mp h.

3. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos Grenadiers) 15 mp h.

...29. Valter 1:27:47 ó h. (MTI/NSO)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Györe László bejutott a római Masters torna második fordulójába, miután ma este az első körben 6:3, 6:2 arányban legyőzte az argentin Tomás Martín Etcheverryt. A mérkőzés egy óra 15 percig tartott. Etcheverry jelenleg a világranglista 51. helyén áll, míg Đere a 64. helyet foglalja el az ATP-rangsorban. A vajdasági...
2025. MÁJUS 8.
[ 1:04 ]
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel továbbjutott és május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában. A francia együttes 2020...
2025. MÁJUS 7.
[ 23:20 ]
Az Internazionale jutott be elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, miután az elődöntő keddi visszavágóján, fordulatos mérkőzésen, hosszabbítás után 4-3-ra legyőzte a vendég FC Barcelonát és 7-6-os összesítéssel megnyerte a párharcot. A várakozásoknak megfelelően barcelonai mezőnyfölénnyel indult a...
2025. MÁJUS 7.
[ 0:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó