Sport
Euro 2020: Eriksen összeesett a pályán, félbeszakadt a dán-finn meccs

A dán Christian Eriksen összeesett a pályán, újraélesztették, emiatt az első félidő végén félbeszakadt a Dánia-Finnország mérkőzést a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, Koppenhágában, a B csoportban.

Az Internazionaléval olasz bajnok, 109-szeres válogatott középpályás a 43. percben egy dán akció után elindult visszafelé, majd mindenféle előzmény nélkül, két-három botorkálva megtett lépés után összeesett az oldalvonal mellett.

A 29 éves játékost mintegy tíz percig, a pályán élesztették újra, döbbent csapattársai védősorfalat álltak körülötte, mielőtt a mentősök kitolták a hordágyat a stadionból - a közönség tapsa közepette.

A finnek már korábban bementek az öltözőbe, a dánok kikísérték csapattársukat.

Eriksen újraélesztése - egy nem sokkal későbbi Reuters-fotó tanúsága szerint - sikeres volt, a játékos a homlokát fogva, nyitott szemmel, a sajtóhírek alapján stabil állapotban hagyta el az arénát, és szállították kórházba.

Eriksen mostani pályára lépésével a 4. helyre lépett a dán örökranglistán, csak Peter Schmeichel (129), Dennis Rommedahl (126) és Jon Dahl Tomasson (112) számlál több válogatottságot.

A találkozó 0-0-ra áll. (MTI)

Kapcsolódó cikk:

Eb 2020: Eriksen drámája után legyőzték a finnek a dánokat

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Dagad a botrány, amelynek a középpontjában egy osztrák sportmászó hölgy, egész pontosan a feneke áll. Történt, hogy a sportág moszkvai világbajnokságának közvetítése során a kamera túl hosszan időzött el Johanna Färber hátsóján, ráadásul hasonló eset előfordult már az innsbrucki világkupán. A nemzetközi...
2021. SZEPTEMBER 21.
[ 20:00 ]
Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel csatára átvette a 2020-21-es futballidény legjobb európai gólszerzőjét illető Aranycipőt. A 33 esztendős Lewandowski 41 góllal zárta a német bajnokság elmúlt szezonját. Mögötte második helyen a hatszoros győztes Lionel Messi végzett, az FC Barcelona játékosaként az...
2021. SZEPTEMBER 21.
[ 19:48 ]
A zárt kapus mérkőzés borítékolható volt, de a pénzbüntetés is elég súlyos. A magyar válogatott szeptember másodikán 4–0-ra kikapott az Eb-ezüstérmes Angliától a Puskás Arénában világbajnoki selejtezőn. A találkozót követően az angol játékosok rasszista megnyilvánulásokra panaszkodtak, a nemzetközi szövetség...
2021. SZEPTEMBER 21.
[ 19:41 ]
Beolvasás folyamatban