Sport
30 éve alakult meg a Magyar Korfball Szövetség
Betűméret:             

Családias ünnepséggel, az NB1-es és NB1/B-s felnőtt bajnokság fordulójával, valamint utánpótlás válogatott programokkal egybekötve ünnepelte 30. születésnapját a Szentendrei Ferences Gimnázium Sportcsarnokában a Magyar Korfball Szovetség. Itt köszöntötték a Dunakeszin Európa-bajnokságot nyert U15-ös és U13-as válogatott tagjait is.

Magyarországon mintegy 700-an űzik a labdás csapatsportok ezen válfaját. A létszám egyre nő, korban pedig lefelé tolódik el: túlnyomórészt fiatalok és gyerekek képviselik a tábort. Az iskolákban jól áll a sportág, egyre szélesebb körben ismerik és ismerik el a korfballt és annak pozitívumait, hiszen a sportágat, koedukáltsága alkalmassá teszi arra, hogy a fiúkat és a lányokat együtt mozgassák. Szabályrendszere elősegíti, hogy a fizikai adottságokból eredő különbségek kevésbé számítsanak, és miután nincs labdavezetés, csak passzolás, fontos a szerepe a csapatmunkának, ami az együttműködés készségeit fejleszti.– mondta köszöntőjében Bóné Zoltán a Magyar Korfball Szövetség elnöke.

Ami a versenysport vonatkozásokat illeti: 2018 nyarán története legnagyobb rendezvényét bonyolította le a szövetség, amely U21-es világbajnokságot látott vendégül. A budapesti Tüskecsarnokban 12 csapat lépett pályára, a magyar együttes pedig az előkelő hatodik helyen zárt. Magyarország emellett többször is vendégül láthatta az európai klubok legrangosabb viadalát, a Bajnokok Európa Kupáját, legutóbb 2020 januárjában Budakalászon.

Története legnagyobb sikerét a magyar korfball a Dunakeszin 2021 júliusában megrendezett U15-ös és U13-as korfball Európa-bajnokságon érte el, hiszen mindkét korosztályban hazai diadal született, ezzel pedig történelmet írtak a fiatalok, hiszen korábban nem született magyar aranyérem hivatalos világversenyen a sportágban - tette hozzá Bóné Zoltán.

A szövetség elnöke elmondta azt is, hogy 2021-ben a Nemzetközi Visegrád Alap támogatásával Agárdon a magyar sportági szakszövetség rendezte meg a V4 országok korfball edzőinek továbbképzését, amelyet a Nemzetközi Korfball Szövetség (IKF) felügyelt és koordinált. 36 edző és testnevelő tanár szerezte meg a Korfball Világszövetség Level II. szintű minősítését, amelytől az IKF azt várja, hogy az új edzők népszerűsítik majd a sportágat a régióban.

A Magyar Korfball Szövetség legfontosabb céljának jelenleg a tömegbázis kiszélesítését tekinti illetve azt, hogy minél több testnevelő tanár, és általuk minél több diák ismerkedhessen meg az egyetlen valóban koedukált csapatsportággal, ami lehetővé teheti a jövőben a versenysport sikereket is. – zárta összefoglalóját Bóné Zoltán elnök.

A korfball (hollandul a korfbal szó kosárlabdát jelent) csapatban játszott labdajáték. Legtöbben Hollandiában és Belgiumban űzik, de egyre inkább terjed a világ más országaiban is. A korfball a többi csapatjátéktól abban különbözik, hogy mindenképpen koedukált, vagyis fiúk és lányok együtt játsszák, ennek megfelelően egy csapat négy lányból és négy fiúból áll.

Vb-2026: Modrić beérte Messit - illusztráció
2026. JÚNIUS 8.
[ 11:20 ]
A második helyen kiemelt német Alexander Zverev nyerte meg a férfi egyest a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben 6:1, 4:6, 6:4, 6:7 (5-7), 6:1-re legyőzte az olasz Flavio Cobollit. Az olimpiai és ATP-világbajnok Zverev, valamint tizedik helyen kiemelt ellenfele kimerítő csatát vívott, melynek színvonala...
2026. JÚNIUS 7.
[ 20:25 ]
A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig 66 pontra növelte az előnyét. A 19 éves versenyzőnek ez volt pályafutása ötödik futamgyőzelme, mindegyiket idén aratta, ugyanis a legutóbbi öt F1-es viadalon ő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 18:43 ]
A tavalyihoz hasonlóan idén is a kategóriában hétszeres világbajnok, címvédő Marc Márquez nyerte a gyorsaságimotoros-vb Magyar Nagydíját vasárnap a Balaton Parkban. A Ducati 33 éves kiválósága 266 nap szünet után, a tavaly szeptemberben rendezett San Marinó-i GP-n aratott diadalát követően ünnepelhetett újra. A...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó