Sport
Bajnokok Ligája: A nyolcadik, utolsó forduló jön
Betűméret:             

Szerdán a nyolcadik, utolsó fordulóval lezárul a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakasza: Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool az azeri Qarabag együttesét fogadja, míg a Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray a 2023-ban győztes Manchester City vendége lesz.

A százszázalékos mérleggel éllovas és már biztosan nyolcaddöntős Arsenal otthonában a sereghajtó és története első főtáblás szereplését záró kazah Kairat Almati lép pályára.

A forduló rangadóira Párizsban, Dortmundban és Nápolyban kerül sor:

a Paris Saint-Germain a Newcastle Unitedet, a Borussia Dortmund az Internazionalét, a Napoli pedig a Chelsea-t fogadja.

A nyolcfordulós alapszakaszból az első nyolc helyezett rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik, írja az MTI. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor.

A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án.

Tizenhárom versenyzővel vesz részt Szerbia a ma kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon. A kilenc nőből és négy férfiból álló küldöttség legnagyobb éremesélyesei Angelina Topić magasugrásban, Világos Adriana gerelyhajításban és Ivana Španović hármasugrásban, de Armin Sinančević súlylökésben,...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 10:01 ]
A Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a Real Madridtól szombaton a Groupama Arénában rendezett barátságos labdarúgó-mérkőzésen. A spanyol együttes Mario Rivas és Carlos Espi találatával kétgólos előnybe került, a magyar bajnok Kenan Kodro révén szépített. A madridiaknál Federico Valverde kivételével elsősorban...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 21:45 ]
Bronzérmet nyert a Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid összeállítású magyar csapat szombaton a nyíltvízi úszók 4×1500 méteres váltóversenyében a párizsi Európa-bajnokságon. A német váltó győzött, az olasz csapat pedig a második helyen végzett. A verseny előtt a...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 13:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó