Sport
Európa-liga: A Vojvodina lesz a Ferencváros ellenfele a selejtezőben
Betűméret:             

Az újvidéki Vojvodina lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

Az európai szövetség nyoni központjában tartott keddi sorsoláson eldőlt az is, hogy a 36-szoros magyar bajnok idegenben, Újvidéken kezdi a párharcot.

Az első mérkőzésre július 9-én, a visszavágóra egy héttel később kerül sor.

A zöld-fehérekkel együtt most csupán 12 klub volt érdekelt, Borbély Balázs vezetőedző együttese kiemeltként kapta ellenfélnek a magyar válogatott Szűcs Kornél együttesét.

"Ellenfelünk a szerb labdarúgás egyik élcsapatának számít, ezért nehéz feladat vár ránk, nagy kihívás lesz a párharc sikeres teljesítése" - mondta el az M1 aktuális csatornának Hajnal Tamás sportigazgató, majd hozzátette, a Ferencváros ebben az idényben is szeretne eljutni az alapszakaszig, de első lépésként a Vojvodina ellen továbbjutásra koncentrálnak.

A Ferencvárosnak a 36 csapatos alapszakaszba kerüléshez négy párharcot kellene sikerrel vennie, de ha nem sikerül túljutnia a selejtező első fordulójából, átkerül a Konferencia-ligába, és a harmadik számú európai sorozat selejtezőjének második fordulójában folytatja.

A selejtezők második fordulójának párosításait szerdán sorsolják ugyancsak Nyonban.

Az Európa-liga döntőjét Frankfurtban rendezik meg 2027. május 26-án.

42 ezer euróra büntette az UEFA a Partizant - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 11:55 ]
Vereséggel kezdte szereplését Szerbia labdarúgó-válogatottja a Nemzetek Ligája A divíziójában. A szerb együttes hazai pályán 2–1-re kapott ki Görögországtól, annak ellenére, hogy szinte az egész mérkőzésen vezetett. Andrija Živković már a 4. percben előnyhöz juttatta a házigazdákat, a görög válogatott azonban a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:17 ]
A Ferencváros 3–1-re győzött a Celtic Glasgow vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyitófordulójában. Borbély Balázs vezetőedző szerint csapata sikerének egyik kulcsa az volt, hogy felszabadultan és nagy önbizalommal futballozott. A magyar bajnok vezetőedzője a mérkőzés után az MTI-nek elmondta, nem akarták...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 7:50 ]
Andoni Iraola, a Liverpool FC vezetőedzője szerint világklasszis volt Szoboszlai Dominik keddi gólja, amellyel beállította a 3-1-es végeredményt a Tottenham Hotspur ellen az angol labdarúgó Ligakupában. A Mersey-parti gárda számára a legjobb 16 közé jutást bebiztosító találat a 91. percben, mintegy 28 méterről született,...
2026. SZEPTEMBER 16.
[ 9:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó