Sport
Vb-2026: Japán győzelem, tunéziai búcsú
Betűméret:             

A japán válogatott 4-0-ra legyőzte a tunéziai csapatot az amerikai, mexikói, kanadai közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság F csoportjának második fordulójában, így az észak-afrikai együttes - a második vereségével - a csoportkör után búcsúzik.

A labdarúgó-vb-k történetének 1000. összecsapásán, amelyet a nagykárolyi születésű Kovács István vezetett különösebb nehézség nélkül, a távol-keletiek nagy fölényben futballoztak, első ázsiai csapatként szereztek négy gólt vb-mérkőzésen, Ueda Ajasze pedig az első japán duplázó lett, írja az MTI.

Tunéziának a mostani a hetedik vb-részvétele és még sosem jutott túl a csoportkörön.

A svédektől az első mérkőzésen elszenvedett 5-1-es vereséget követően szakvezetőcsere történt a tunéziaiaknál, Sabri Lamouchi helyét Hervé Renard vette át. Ez azonban nem eredményezett érdemi változást, a tunéziaiak gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelentettek ellenfelük kapujára.

Nagy tempóban kezdte a mérkőzést a japán válogatott, amely már a negyedik percben vezetést szerzett: Nakamura cselezte magát az alapvonalig a 16-os bal oldalán középre passzolt, Kamada sarkáról pedig a kapuba pattant a labda. Ez volt a vb-k történetének leggyorsabb japán gólja, a korábbi rekordot Kagava Sindzsi tartotta, aki 2018-ban a hatodik percben talált a kolumbiaiak hálójába.

Továbbra is támadásban maradt az ázsiai csapat, a tunéziaiak örülhettek, hogy nem nőtt gyorsan a hátrányuk. A tizedik percben szinte teljes terjedelmében átgurult a gólvonalon a labda, de pár milliméter hiányzott az újabb gólhoz. Aztán valamelyest csökkent a japán nyomás, fél óra elteltével mégis kétgólosra nőtt a távol-keletiek előnye, ezúttal Ueda a 16-os vonaláról lőtte ki laposan a jobb alsó sarkot. A japánok élvezték a játékot, az észak-afrikaiak viszont képtelenek voltak valamire való támadást felépíteni.

Nem változott a játék képe a második negyvenöt percben sem, a tunéziaiak továbbra is veszélytelenek voltak, így nem volt esélyük a pontszerzésre. A japánok a vezetésük birtokában ebben a félidőben már kevésbé futballoztak motiváltan, de így is növelték előnyüket, előbb Ueda remek perdítése után Ito Dzsunya lőtt a kapuba, utána maga Ueda fejelt pontosan.

Japán magabiztosan tartotta kézben a mérkőzést, teljesen megérdemelten szerezte meg a három pontot.

42 ezer euróra büntette az UEFA a Partizant - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 11:55 ]
Vereséggel kezdte szereplését Szerbia labdarúgó-válogatottja a Nemzetek Ligája A divíziójában. A szerb együttes hazai pályán 2–1-re kapott ki Görögországtól, annak ellenére, hogy szinte az egész mérkőzésen vezetett. Andrija Živković már a 4. percben előnyhöz juttatta a házigazdákat, a görög válogatott azonban a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:17 ]
A Ferencváros 3–1-re győzött a Celtic Glasgow vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyitófordulójában. Borbély Balázs vezetőedző szerint csapata sikerének egyik kulcsa az volt, hogy felszabadultan és nagy önbizalommal futballozott. A magyar bajnok vezetőedzője a mérkőzés után az MTI-nek elmondta, nem akarták...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 7:50 ]
Andoni Iraola, a Liverpool FC vezetőedzője szerint világklasszis volt Szoboszlai Dominik keddi gólja, amellyel beállította a 3-1-es végeredményt a Tottenham Hotspur ellen az angol labdarúgó Ligakupában. A Mersey-parti gárda számára a legjobb 16 közé jutást bebiztosító találat a 91. percben, mintegy 28 méterről született,...
2026. SZEPTEMBER 16.
[ 9:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó