Sport
Megvan az első magyar arany, a nyíltvízi úszó Betlehem Dávid nyerte a kieséses versenyt
Betűméret:             

Betlehem Dávid aranyérmet nyert pénteken a nyíltvízi úszók 3 kilométeres kieséses versenyszámában a párizsi Európa-bajnokságon.

A 22 éves magyar sportoló korábban a 10 és az 5 kilométeres versenyben is második volt, most viszont megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét a francia fővárosban. A harmadik egyéni számban Betlehem mellett a két évvel ezelőtt itt olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf képviselte a magyar színeket, Kovács-Seres Hunor pedig gyomorproblémák miatt nem állt rajthoz.

A szakág viszonylag új versenyszámában a férfiaknál 37-en indultak. Az úszókat két csoportba sorolták az első 1500 méterre, ahonnan a legjobb 10-10 kvalifikálta magát az 1000 méteres távra. Rasovszky az első, Betlehem a második futamba kapott besorolást, az első feladatot pedig mindketten könnyedén teljesítették: egyaránt másodikként csaptak célba.

Az első elődöntőben a német Johannes Liebmann meglépett mindenkitől, mögötte nagy volt a tülekedés. A „darálóban” Rasovszky is ott volt, és hatalmasat kellett küzdenie az első ötbe kerülésért, végül azonban célfotóval éppen ötödik lett.

A másik futamban Betlehem kissé beragadt a rajtnál, ezzel már az elején nehéz helyzetbe került, és brutális hajrára volt szüksége a végén. Kiváló helyezkedésének köszönhetően azonban harmadikként érintette a panelt.

Az 500 méteres fináléban a magyarok és a németek négyen, egymás mellett törtek az élre, a fordulóból pedig a két magyar jött ki jobban, és az első két helyen indultak neki az egyenesnek.

Betlehem ezúttal is nagyon „kiszélesítette” az útvonalat: a többiektől teljesen külön, szinte a Szajna közepén úszott. A végén bebizonyosodott, hogy tökéletesen döntött, ugyanis több mint egy testhossz előnnyel érkezett az utolsó méterekre, és hatalmas fölénnyel diadalmaskodott.

Rasovszky célfotóval az ötödik helyen végzett. (MTI)

US Open: Ribakina a bajnok - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 13.
[ 8:08 ]
Döntetlennel tért vissza a Bajnokok Ligájába az AS Roma: az olasz együttes az alapszakasz első fordulójában 1–1-et játszott a Fenerbahçe vendégeként. A játéknap esti mérkőzésein a Bayern München és a Manchester United fölényes győzelmet aratott, míg a Willi Orbánnal felálló RB Leipzig 4–1-es vereséget szenvedett az...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 10:58 ]
Szeptember 13-án, vasárnap rendezik meg Topolyán a 17. Skenderović Pál Emlékversenyt. A verseny központja a TSC Arénánál lesz, 10 órakor innen rajtolnak és ide érkeznek célba az 5 és 10 kilométeres táv résztvevői. Az idei versenyre különösen nagy az érdeklődés, több mint 300 futó jelentkezett a megadott...
2026. SZEPTEMBER 10.
[ 9:22 ]
Megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája új idénye: az első forduló mérkőzéseit három nap alatt játsszák le, a címvédő Paris Saint-Germain pedig szerdán hazai pályán fogadja a pozsonyi Slovant. A sorozatban ebben az idényben is 36 klub szerepel, a ligaalapszakaszban nyolc fordulót rendeznek. Minden fordulóban 18...
2026. SZEPTEMBER 8.
[ 7:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó