Szerbia
Josef Cap: Gusenbauer segíteni tudja majd Szerbiát az eurointegrációban
Betűméret:             

Josef Cap, a kormányzó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakcióvezetője szerint Alfred Gusenbauer segíteni tudja majd Szerbiát az Európai Unió felé vezető útján. A Tanjugnak adott nyilatkozatában Josef Cap emlékeztetett, hogy az SPÖ korábban is egyértelműen Szerbia uniós csatlakozása mellett állt ki, s leszögezte, pártja mindent megtesz majd annak érdekében, hogy Szerbia uniós csatlakozási folyamata felgyorsuljon.

A kérdésre, hogy Alfred Gusenbauer egykori osztrák kancellár Aleksandar Vučićnak, Szerbia első miniszterelnök-helyettesének tanácsadójaként segíteni tudja-e majd Szerbiát az unió felé vezető útján, Josef Cap kijelentette, „abszolút így fog történni”.

„Gusenbauer elsősorban tudásával és kapcsolataival tudja majd segíteni Szerbiát az Európai Unió felé vezető útján” – magyarázta az osztrák frakcióvezető.

Korábbi bejelentések szerin Gusenbauer szeptember 20-án, pénteken érkezik majd Belgrádba, ahol új funkciójának átvétele alkalmából sajtókonferenciát tart majd.

Aleksandar Vučić, az Egyesült Szerbia választási lista vezetője pénteken Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) kijelentette, hogy az utolsó leheletéig harcolni fog azok ellen, akik szerinte nem akarnak jót Szerbiának, és az ország rombolásán dolgoztak - ismertette a Tanjug. Vučić a Szerb Haladó Párt (SNS) vajdasági...
2026. NOVEMBER 6.
[ 17:54 ]
A közelgő ünnep miatt megnövekedett forgalomra lehet számítani Szerbia útjain – közölte pénteken a Szerbiai Utak Közvállalat (Putevi Srbije), arra kérve a járművezetőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. A közvállalat tájékoztatása szerint az autósok a Szerbiai Utak hivatalos...
2026. NOVEMBER 6.
[ 16:05 ]
A szerbiai parlamenti választások utáni rendezett hatalomátadás fontosságáról tárgyalt csütörtökön Belgrádban Ignazio Cassis svájci külügyminiszter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöke. Cassis külön találkozott a választásokon győztes Egyetemista Lista képviselőivel és Ana...
2026. NOVEMBER 6.
[ 11:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó