Szerbia
Ismét őrizetbe vették Branimir Glavašt
Betűméret:             

(A Világ rovatból átvett hír)

Letartóztatták Eszéken Branimir Glavašt, akit korábban már elítéltek a szerb civilek ellen elkövetett háborús bűnökért.

Glavaš eszéki lakásában várta a rendőrséget párttársaival együtt. Vizsgálati fogságba helyezését a zágrábi legfelsőbb bíróság rendelte el.

Dražen Matijević, Glavaš ügyvédje újságíróknak nyilatkozva azt mondta, panasz fog tenni az alkotmánybíróságnál, amint megkapja a vizsgálati fogság elrendeléséről szóló bírósági végzést.

A legfelsőbb bíróság egyébként az ügyészség fellebbezését elfogadva revideálta a korábbi bírósági döntést, és ismét vizsgálati fogságot rendelt el Glavaš ellen.

Megállapítást nyert, hogy Branimir Glavaš szabadlábon megsemmisíthetné a bizonyítékokat vagy befolyásolhatná a tanúkat, a vizsgálati fogság pedig az ítélet hatályba lépéséig lehet érvényben, és nem tarthat tovább a nem hatályos ítéletben meghatározott 10 év börtönbüntetésnél.

Galavašt öt év börtön után engedték szabadon a mostari börtönből, mert az alkotmánybíróság januárban megsemmisítette a legfelsőbb bíróság ítéletét, amely 8 év börtönre ítélte a szerb nemzetiségű civilek ellen 1991-ben Eszéken elkövetett háborús bűnök miatt, ugyanakkor az eljárást megismétlését is kérték. (Beta)

Aleksandar Vučić szerb államfő holnap 11 órára összehívta a Nemzetbiztonsági Tanács rendkívüli ülését az energiahordozók világpiaci árának alakulása miatt – erősítette meg a hírt az RTS. Az ülést 11 órakor a Szerbia Palotában tartják meg, és az államfő mellett részt vesznek rajta az energetikai szektorhoz...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 19:14 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő telefonon egyeztetett Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével az energiaválság különböző területein történő közös megoldási lehetőségekről. „Fontos megbeszélést folytattam Orbán Viktor miniszterelnökkel. A mai nap az egyik legnehezebb az európai és a globális...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 12:43 ]
Zoran Anđelković, a Szerbiai Posta igazgatója kijelentette, hogy a vámnyilatkozatok díjfizetésének új, automatizált rendszere felgyorsítja a küldemények kézbesítését, mivel a külföldről érkező áruk nem vesztegelnek többé hetekig a vámon. Mint elmondta, azok a csomagok, amelyek egy adott napon megérkeznek a postára,...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 11:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó