Ana Brnabić miniszterelnök kijelentette, hogy az Európai Unió bejelentése, miszerint Szerbiát nem mentesítik az oroszországi kőolajimport tilalmáról szóló határozat alól, gyakorlatilag a Szerbiával szembeni szankciókat jelenti.
A miniszterelnök a Prva tévének adott nyilatkozatában kiemelte, hogy bár az olajembargóra vonatkozó döntést december 1-jéig elhalasztották, ha ez a tilalom mégis bekövetkezik, annak súlyos következményei lesznek a gazdaságunkra.
„Sok nehéz tárgyalás vár még ránk. Aleksandar Vučić szombaton sajtótájékoztatón beszél majd a stratégiai döntéseinkről. Horvátország fellépése az orosz kőolajimportról egyértelműen országunk ellen célzott lépés volt. Láthatóan mindent, így az energiaválságot is felhasználják, hogy Szerbia ellen tevékenykedjenek. Más utat kell találnunk", mondta Brnabić, majd azt is hozzátette, hogy az ország az orosz kőolaj nélkül is működni fog, de más forrásokból drágább beszerezni.
A kormányalakításról is szó esett az interjúban. Brnabić mérsékelt hangot ütött meg, és kijelentette, hogy a vészterhes időkben voltak ennél fontosabb dolgok, de ezt a polgárok megértik. A miniszterelnök megerősítette, hogy még mindig határidőn belül vannak, és tiszteletben tartják a törvényeket.





Nincs hozzászólás. Legyen az első!