Szerbia
Vučić: Felemelem a szavam mindenki nevében, aki hisz az ENSZ elveiben
Szerbia sohasem adta fel a nemzetközi jog elveinek tiszteletben tartását
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök ma kijelentette, hogy fel szeretné emelni a szavát Szerbia és mindazok nevében, akik az ENSZ megalakítása óta eltelt 78 évben folyamatosan és valóban hisznek abban, hogy az ENSZ alapelve jelenti a világbéke egyetlen, igazi védelmét, a népek és államok függetlenségéhez és szabadsághoz való jogát, de egyben az emberi civilizáció fennmaradásának zálogát is.

Az ENSZ 78. közgyűlésének New York-i ülésén elmondta: úgy szólal fel, mint egy szabad és független ország képviselője, amely az EU-csatlakozás felé tartó úton halad, ugyanakkor az ország nem áll készen arra, hogy eltiporja hagyományos barátságait, melyeket évszázadok alatt épített ki.

„A nemzetközi biztonság alapját sújtó új, globális háború- és erőszakhullám oka az, hogy feladták az ENSZ Alapokmányában megfogalmazott elveket. Mindannyian, akik itt felszólalunk, a problémáinkról beszélünk, gyakran leszámolunk a valós vagy képzelt ellenségünkkel, körbeudvaroljuk a saját nyilvánosságunkat, jövőbeli meséket mesélünk, miközben nem látjuk reálisan a dolgokat”, mondta Vučić.

Kiemelte továbbá: noha António Guterres ENSZ-főtitkár szavait mindenki hallotta, kevesen fordítottak rá figyelmet, és szinte egyetlen világlap sem közölte figyelmeztető szavait.

Vučić beszédében megjegyezte, hogy ma mindenki a nemzetközi jog és a területi integritás elveinek, valamint az ENSZ-tagállamok szuverenitásának tiszteletben tartásáról beszél, majd arra emlékeztetett, hogy mindezeket az elveket a sárba tiporták, amikor a NATO az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül megtámadta Szerbiát, majd évekkel később segített az ideiglenes albán hatóságoknak Pristinában, hogy illegálisan kikiáltsák Koszovó függetlenségét.

„Még mindig tart az ENSZ Alapokmányának és az 1244-es rezolúciónak az eltiprása, az országom feldarabolásának kísérlete Koszovó elszakításával”, figyelmeztetett Vučić.

A szerb elnök kiemelte, hogy Nyugaton már senki sem nevetett, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai háború elején ugyanazokat az érveket sorakoztatta fel, amelyeket a NATO-tagok a Szerbia elleni agresszió során.

A szerb államfő hangsúlyozta, hogy Szerbia tiszteletben tartja Ukrajna, és az összes többi ENSZ-tagállam területi integritását és szuverenitását, valamint hogy Szerbia sohasem adta fel a nemzetközi jog elveinek tiszteletben tartását, még úgy sem, hogy évszázados barátság fűzi az Orosz Föderációhoz.

„A nemzetközi jog alapelveinek mindenkire érvényesnek kell lenniük, vagy azok többé nem alapelvek”, tette hozzá Vučić.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
olvasó
2023. SZEPTEMBER 27. [ 9:53 ]

Okot kell találni arra, hogy tovább késleltethessék a térség felvételét az EU-ba. Erre egy kis provokáció és felelőtlenség mindenkor alkalmas, és sok és sokféle az ellendrukker. Többről lehet itt szó, mint szerb-albán gyűlölködésről.


Realista
2023. SZEPTEMBER 26. [ 10:10 ]

Szerbia csak az erőből ért.Azért játsza csak a béke angyalát mert nincs más választása.


Béla
2023. SZEPTEMBER 25. [ 18:14 ]

A 90-es években(évektől) miben hittél?


Ernyes-Klàra
2023. SZEPTEMBER 24. [ 23:11 ]

Amen.


Julianna Ott Jónás
2023. SZEPTEMBER 23. [ 21:04 ]

Nem pánikolunk, de jogosan aggódunk, amiatt, hogy azok a nemzetközi szervezetek, akiknek a békefenntartás az alaptevékenysége, céltévesztettek, vagy hatátástalanok lettek. Az élethez való jog, a béke, minden más jog felett álló.prioritás. Ideje függetlenednie és megerősödnie, hogy küldetését megvalósíthassa!


Albin Kurti koszovói kormányfő fogadta Čedomir Jovanović liberális szerb politikust, adta közzé a hírt Koszovó kormánya. A felek a Koszovóban és Szerbiában történt legújabb eseményekről, a két ország viszonyáról beszélgettek. Szó volt arról is, hogy a Nyugat-Balkánon szükség lenne a hatalom megerősítésére, a...
2023. DECEMBER 4.
[ 11:13 ]
Az Európai Tanács felkéri az Európai Bizottságot, hogy Szerbia uniós csatlakozása kapcsán "sürgősen terjesszen elő javaslatot a 35. fejezetben szereplő kritériumok módosítására és kiegészítésére" - értesült az N1. Ezzel a javaslattal a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló...
2023. DECEMBER 3.
[ 19:44 ]
A december 17-ei rendkívüli szerbiai parlamenti választásokon összesen 6.500.165 választópolgár adhatja le szavazatát, közölte vasárnap a Köztársasági Választási Bizottság (RIK). A bizottságnak a mai napig kellett döntenie az egységes választói névjegyzék összeállításáról, ezt követően azt a Hivatalos...
2023. DECEMBER 3.
[ 16:42 ]
Beolvasás folyamatban