Szerbia
Jogászprofesszor: Vučić megsértette az Alkotmányt azzal, hogy államfőként listavezető a választásokon
Betűméret:             

Miután az előttünk álló decemberi választásokon Aleksandar Vučić lett a hatalmon lévő Szerb Haladó Párt (SNS) listavezetője, ezzel Szerbia elnökeként megsértette az Alkotmányt, legalábbis ezt állítja Zoran Čvorović, a kragujevaci Jogi Kar tanára, írja a Beta.

A jogászprofesszor szerint Vučić megsértette a hatalmi ágak szétválasztásának elveit jelző 4. szakaszt, valamint a szerb alkotmány államegységről szóló 111. szakaszát.

“Abszurd, hogy az államelnök a helyhatósági választáson listavezetőként jelenik meg. A köztársasági elnököt az Alkotmány kötelezi a nemzeti összetartozás kifejezésére, ezért egyetlen választáson sem lehet politikai listavezető”, hangsúlyozta Čvorović.

Jogi magyarázat szerint a hatalmi ágak szétválasztása a hatalommal való visszaélés intézményesített gátja. Szerepe, hogy az egyes önállóan gyakorolható, azonos szintű, más-más döntéshozói tisztségek körét, jogkörét és felhatalmazását elkülönítse egymástól, és biztosítsa az egymástól független kiválasztásukat és megbízatásukat.

Tíz személyt állítottak elő a Novi Pazar-i Állami Egyetem épülete előtt történt, rendőrök elleni incidens kapcsán – közölte Ivica Dačić belügyminiszter. Hozzátette: mindenkit, aki támadást intézett a rendőrség ellen, felelősségre fognak vonni. A Pink Televíziónak nyilatkozva Dačić elmondta: további...
2025. JÚLIUS 30.
[ 10:56 ]
Žarko Mićin, Újvidék polgármestere aggodalmát fejezte ki a Novi Pazar-i Állami Egyetem (DUNP) épülete előtt történt incidensek miatt, és hangsúlyozta: elsődleges fontosságú a feszültségek enyhítése, és a rendfenntartó erőkkel szembeni támadások semmilyen körülmények között nem elfogadhatók. A politikus a Prva...
2025. JÚLIUS 30.
[ 9:49 ]
Szerbiában az utóbbi időben több példát is feljegyeztek az úgynevezett „hamis rendőrautókra”, amikor bűnözők rendőrséginek álcázott járművel próbáltak másokat megtéveszteni. A belügyminisztérium a közösségi oldalon közzétett videóban magyarázta el, hogyan lehet megkülönböztetni a rendőrségi elfogó...
2025. JÚLIUS 30.
[ 8:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó