Szerbia
Szerbia: Mindhárom mobilszolgáltató egyszerre emelt árat
Betűméret:             

Néhány napon belül gyakorlatilag az összes országos mobilszolgáltató bejelentette, hogy növeli az előfizetői díjakat. Az mts és a Yettel március elsejétől, az A1 pedig április elsejétől emeli szolgáltatásainak árait Szerbiában.

Az első két szolgáltató esetében, amennyiben az áremelést követően az ügyfél nem szerette volna az ő szolgáltatásaikat, március 1-jéig bonthatta fel a szerződését.

Az MTS egyes ügyfelei azt mondják, nem kaptak értesítést, mások viszont olvasták az erről szóló SMS-eket. A Yettel-felhasználók pedig arra panaszkodnak, hogy észre sem vették a múlt havi számlán az apró betűs tájékoztatást.

Az A1 március elsején SMS-üzenetben írta meg ügyfeleinek az áprilistól érvényes árakat és a szerződés felmondásának a határidejét is, ami egy hónap.

Ez a tulajdonképpen szimultán áremelés lehetetlenné teszi, hogy a polgárok éljenek a jogukkal és szerződést bontsanak és olcsóbb szolgáltatót keressenek, írja a Danas.

Ugyanis mi történik akkor, hogy mindhárom szolgáltató egy időben drágul?

Jovan Ristić, az Efektiva Fogyasztóvédelmi Egyesülettől azt mondta, hogy a telekommunikációs piac tulajdonképpen nem valódi piac.

"Az áremelésnek nincs megalapozott oka. Inflációra hivatkoznak, de az infláció hazánkban csökken”

– nyilatkozta a Danas napilapnak.

Hozzátette, szükség lenne egy negyedik szolgáltatóra is.

Ristić arra is felhívta a figyelmet, hogy a felhasználók bármikor felbonthatják a szerződéseket, nem kell a vállalatnak jóváhagynia azt. Ha úgy döntünk, hogy szeretnénk felmondani a szerződést, csak annyi a dolgunk, hogy jelezzük a szándékunkat a szolgáltató felé, amely ezt követően kiszámlázza a felmondás napjáig fennálló díjtartozásunkat. Tehát a szerződés felmondása abban a pillanatban bekövetkezik, amikor azt az előfizető bejelenti, és nem kell várni jóváhagyásra. Mivel az emberek többnyire a kirendeltségekbe mennek, ott a szóbeli felmondásra azt a választ kapják, hogy nem tudják azonnal felbontani a szerződést. Így a legtanácsosabb az, ha postán küldjük el az írásbeli felmondást, melyet a szolgáltató átvesz.

Hozzátette az elektronikus hírközlésről szóló törvény elfogadásakor egyetlen fogyasztói egyesület sem volt jelen.

A szolgáltatóknak meg kell tiltani a határozott idejű szerződések feltételeinek megváltoztatását.

"Ha a határozott idejű szerződést módosíthatják, mi a különbség a határozott idejű és a határozatlan idejű szerződés között" – tette fel a kérdést, majd megjegyezte, hogy ilyenkor, amikor egyszerre emelnek árat a mobilszolgáltatók, értelmetlenné teszik a szerződés felmondási jogát.

Vučić: Szerbia ismét jó úton halad - illusztráció
2025. JÚNIUS 15.
[ 20:13 ]
Az IT és Elektronikus Közigazgatási Hivatal mesterséges intelligencián alapuló digitális asszisztenst vezetett be az eUprava portálon. Mihailo Jovanović, a hivatal igazgatója ma kijelentette, hogy az ilyen eszközök fejlesztésének célja nemcsak az, hogy megkönnyítsék az állampolgárok számára az információkhoz való...
2025. JÚNIUS 15.
[ 10:57 ]
Szerbiában minden harmadik felnőtt dohányzik, és minden tizedik általános iskolás aktív dohányos – derül ki a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet adataiból. Az adatok azt is mutatják, hogy naponta 13 ember hal meg tüdőrák következtében, amellyel Szerbia az első helyen áll Európában – írja az...
2025. JÚNIUS 14.
[ 20:00 ]
A huszonhat évvel ezelőtt véget ért košarei csatára emlékeztek ma Szerbiában, amely 1999. április 9-én kezdődött és 67 napig tartott a jugoszláv katonaság és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjai között. Az összecsapásokban 108-an haltak meg, köztük a torontálvásárhelyi Cérna Tibor is. Az áldozatok átlagos...
2025. JÚNIUS 14.
[ 16:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó