Szerbia
Digitális asszisztens segíti az ügyintézést az eUprava portálon
Betűméret:             

Az IT és Elektronikus Közigazgatási Hivatal mesterséges intelligencián alapuló digitális asszisztenst vezetett be az eUprava portálon. Mihailo Jovanović, a hivatal igazgatója ma kijelentette, hogy az ilyen eszközök fejlesztésének célja nemcsak az, hogy megkönnyítsék az állampolgárok számára az információkhoz való hozzáférést, hanem az is, hogy egyszerűbbé tegyék az elektronikus közigazgatási szolgáltatások használatát.

„Jelenleg a digitális asszisztens alapvető információkat nyújt, és a felhasználót magához a szolgáltatáshoz irányítja, ami jelentősen megkönnyíti a kívánt szolgáltatás megtalálását és elindítását az eUprava portálon” – mondta Jovanović.

Elmondása szerint a digitális asszisztens jelenleg az OpenAI vállalat nyelvi modelljét használja, azonban az eUprava szoftver rugalmas, és bármely nyelvi modell alkalmazható az asszisztens betanításához – áll a közleményben.

Jovanović elmondta, hogy a mesterséges intelligencián alapuló digitális asszisztens fejlesztésének második szakaszában a cél egy újabb lépés megtétele: az információközvetítő asszisztensről áttérni egy tranzakciós AI-asszisztensre. Ez a jövőben képes lesz konkrét műveletek végrehajtására a felhasználók számára az eUprava portálon, például időpontfoglalásra dokumentumokhoz, elektronikus űrlapok kitöltésére, különböző folyamatok automatizálására és egyéb tevékenységekre, amelyek felgyorsítják és megkönnyítik az állampolgárok számára az elektronikus szolgáltatások igénybevételét.

Vučić és Macut húsvéti köszöntője - illusztráció
2026. ÁPRILIS 10.
[ 13:54 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megvitatta a Koszovóról szóló féléves jelentést, amelynek kapcsán Marko Đurić szerb külügyminiszter kijelentette: Szerbia nem a probléma, hanem a megoldás része. Hangsúlyozta, hogy az UNMIK szerepét nem gyengíteni, hanem erősíteni kell, mert az továbbra is kulcsfontosságú a béke, a stabilitás...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 19:00 ]
Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök ma találkozott Peter Sørensennel, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával, és közölte: a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Pristina egyoldalú intézkedései, valamint a helyi valós körülményeket figyelmen kívül hagyó,...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 13:36 ]
Súlyos szakemberhiánnyal küzd a szerbiai egészségügy, miközben folyamatos az elvándorlás az ágazatból – figyelmeztetett a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke. Gorica Đokić elmondta: az egészségügyi rendszer fő problémái a gyenge szervezettség, a rossz irányítás és a politika erőteljes...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 9:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó