Szerbia
Vučić: Jobb lesz nekünk a Balkánon, ha mi magunk intézzük problémáinkat
Betűméret:             

„Számunkra az egész Balkánon megnyugszik majd a helyzet, és minden más lesz akkor, amint kezünkbe vesszük a dolgokat és megoldjuk a saját problémáinkat”, nyilatkozta a szerb elnök a Dnevni Avaz szarajevói lapnak.

Az elnök hangsúlyozta: jobb lesz nekünk, ha nem lesz semmilyen közvetítő a tárgyalásokon, és ha azt mondhatjuk majd, hogy találkozzunk ott, ahol csak akarnak: Goraždében, Banja Lukában, Nišben, Grudében vagy bárhol.

„Beszéljünk a problémákról, de legyünk magunk közt”, mondta az elnök, és úgy értékelte: az a probléma, hogy a külföldiek soha nem engedték, hogy mi egymás között beszéljük meg a kérdéseket.

Szerinte az a probléma, hogy a külföldiek soha nem engedték, hogy egymás között beszéljünk, és a bosnyák vezetés egy része mindig is úgy gondolta, hogy a saját oldalukon tudhatják Amerikát, Németországot és ki tudja még kit, és őket használják - mint fogalmazott - verőlegényként Szerbia és a szerbek ellen.

A szerb elnök kijelentette, hogy az 1244-es határozat a JSZK és jogutódja, a Szerb Köztársaság területi épségéről szól, de ebből a határozatból a külföldiek csak azt veszik át, ami nekik tetszik.

„Tetszik nekik az 1244-es határozat, mert NATO-katonákat küldhetnek Koszovóba, de az már nem tetszik nekik, hogy Szerbia ezer katonát és rendőrt küld. Ez így működik, de az, ami Szerbiára kellene, hogy érvényes legyen, az már nem az”, emelte ki Vučić.

Az éjszaka folyamán továbbterjedt a Suva planinán pusztító tűz, amely már Gadžin Han község területét is elérte. A lángok a Bela Palanka községhez tartozó falvak térségéből a hegy Niš felőli oldala irányába terjedtek. Jelenleg a mintegy 1300 méteres magasságban fekvő, turisták által is gyakran látogatott...
2026. SZEPTEMBER 5.
[ 14:17 ]
A Szerb Haladó Párt (SNS) főbizottsága egyhangúlag úgy döntött, hogy Aleksandar Vučić államfő legyen a párt miniszterelnök-jelöltje a közelgő választásokon. Vučić egyben az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia elnevezésű választási lista első helyén szerepel majd. Vučić a főbizottság ülésén kijelentette,...
2026. SZEPTEMBER 5.
[ 13:10 ]
Kilenc szerbiai mezőgazdasági egyesület jelentett be tiltakozást, miután a köztársasági parlament mezőgazdasági bizottsága azt kezdeményezte, hogy a gazdáknak ne kelljen számlákkal igazolniuk a hektáronkénti támogatás első, 18 ezer dináros részének felhasználását. A termelők szerint az intézkedés nem jelent valódi...
2026. SZEPTEMBER 5.
[ 11:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó