Egy nappal azután, hogy Ratko Mladić, a boszniai szerb hadsereg háborús bűncselekmények miatt jogerősen elítélt egykori parancsnokának földi maradványait Szerbiába szállították, a hazai és a nemzetközi figyelem egyre inkább az állami szervek szerepére irányul.
A hatalom képviselői szerint az állam feladata arra korlátozódik, hogy a búcsúztatás méltóságteljesen és biztonságosan történjen, európai intézmények részéről ugyanakkor bírálatok érkeztek Mladić dicsőítése miatt – írja a Danas.
Mladić földi maradványait Nenad Vujić igazságügyi miniszter kísérte Szerbiába, koporsóját pedig a szerb katonaság tagjai vitték. Fia később nyilvánosan köszönetet mondott Aleksandar Vučić államfőnek, az eseményen pedig Vujić is jelen volt. A megemlékezést szombaton délben tartották a belgrádi Katonai Otthonban, ami tovább erősítette azokat a bírálatokat, amelyek szerint az állami szervek is részt vállaltak a búcsúztatás megszervezésében. Darko Mladić korábban arra kérte az embereket, hogy tartózkodjanak a provokációktól és a temetés megakadályozására irányuló kísérletektől. Ratko Mladićot hétfőn, szeptember 7-én temetik el.
Vučić ugyanakkor jelezte, hogy a temetés napjára korábban egyeztetett találkozója van Üzbegisztán elnökével, így várhatóan nem vesz részt a szertartáson. Az Európai Unió részéről azt közölték, hogy Mladić dicsőítése nem egyeztethető össze az európai értékekkel. A kialakult helyzet miatt Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos szerbiai látogatását is lemondták.
Hosszú távú következményekre figyelmeztetnek
Milivoj Bešlin történész az Insajdernek azt mondta, szerinte Vučić Mladić halálát is a választási kampány szolgálatába állítja, miközben egyszerre próbál megfelelni a hazai politikai szempontoknak és figyelembe venni a nemzetközi reakciókat. Úgy véli, az állami szervek szerepvállalása hosszú távon árthat Szerbia nemzetközi megítélésének, és azt az üzenetet közvetíti, hogy Mladić ügye állami jelentőségű kérdés.
Aleksandar Popov, a Regionalizmus Központ igazgatója szerint az állami részvételnek belpolitikai és külpolitikai következményei egyaránt lehetnek. Arra figyelmeztetett, hogy Mladić hősként való bemutatása különösen a fiatalabb nemzedékek történelemszemléletére lehet tartós hatással. Popov szerint mindez Szerbia európai integrációját és a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatokat is kedvezőtlenül befolyásolhatja.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

