Marko Đurić szerb külügyminiszter reagált Albin Kurti koszovói kormányfő kijelentésére, miszerint Belgrád elkeseredésből hozta meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel a koszovói tartomány szerbjeit kívánja megsegíteni, és nem járulnak hozzá a békéhez. Đurić szerint Kurtinak és társainak nem áll szándékában felhagyni az egyoldalú lépések politikájával, és továbbra is tagadják a kapcsolatok normalizálásának lényegét.
„Pristina képviselőinek negatív reakciói a Belgrád által bejelentett intézkedésekre – amelyek célja a koszovói szerbek emberi jogainak védelme, valamint a párbeszéd megerősítése – megerősíti azt a tényt, hogy Albin Kurti és társai nem szándékoznak elállni az egyoldalú lépések politikájától és a kapcsolat lényegi normalizálásának tagadásától”, jelentette ki Đurić.
A külügyminiszter felszólította Pristina ideiglenes intézményeinek legfelsőbb képviselőit, hogy hagyjanak fel az etnonacionalizmus erőszakos politikájával, és üljenek vissza a tárgyalóasztalhoz, áll az illetékes tárca közleményében.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!