Szerbia
Đukić Dejanović: Jelenleg a szerbiai iskolák 86 százaléka működik
Betűméret:             

Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter ma kijelentette, hogy jelenleg Szerbiában az iskolák 86%-a a legnormálisabb módon működik, és az ellenőrzések folytatják azokban az iskolákban, amelyekben sztrájkolnak.

A K1 televíziónak adott interjújában elmondta, hogy az iskolák 4%-a leállt, míg az iskolák 12%-a tegnap részlegesen működött oly módon, hogy oktatás zajlott minden gyerek számára, aki megjelent az iskolában.

„A leállásban lévő 4%-ban több a középiskola. Amit mi már tegnap, és ma is folytatunk, az az, hogy oktatási felügyelőink ellátogatnak ezekbe az iskolákba, hogy kiderítsék, miért nem működnek” – mondta Đukić Dejanović.

Hozzátette, hogy nem mindenhol ugyanazok az okok, amiért a gyerekek nem mentek iskolába: egyes helyeken a tanárok nem jelentek meg, máshol a szülők nem engedik a gyerekeket iskolába, ezért először meg kell vizsgálni, miért nem működnek az érintett intézmények.

A miniszter elmondta, hogy a felügyelőknek tanácsadói funkciójuk is van. A tanácsadói funkció célja, hogy megvizsgálják, lehet-e valamilyen módon segíteni, hogy az iskola újra működni kezdjen.

„A felügyeleti funkció magában foglalja bizonyos intézkedések elrendelését és határidők megszabását a problémák megoldására. Természetesen, ha ez nem történik meg, fegyelmi eljárásokat indítunk a tanárok és az iskolavezetők ellen” – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az általános iskolai oktatás kötelező, és szükség esetén más intézmények, például szociális munkaközpontok is be fognak kapcsolódni, ha a szülők nem engedik gyermekeiket iskolába járni.

Kiemelte azt is, hogy néhány szülő bizonytalanságot érzett, amikor a gyerekeket iskolába kellett volna engedniük, és hogy azok a gyerekek, akik iskolába mentek, megbélyegzésnek voltak kitéve emiatt.

„Rugalmasan kell hozzáállnunk azokhoz, akik ennek a helyzetnek az áldozatai, de határozottnak kell lennünk azokkal szemben, akik megszegik a törvényt. Már megkezdtük az ellenőrzéseket” – mondta Đukić Dejanović, és köszönetet mondott azoknak a felügyelőknek, akik tegnap a teljesen szokatlan körülmények között is végezték a munkájukat.

Đukić Dejanović ma kijelentette, hogy az oktatási intézmények blokádját nem teszi lehetővé a törvény, és azokat az oktatási dolgozókat, akik törvénysértést követnek el, szankcionálni fogják. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem cél a felmondások osztogatása, mert az nem megoldás, hanem a párbeszéd megteremtése a tanterv javításáról és az oktatási dolgozók méltóságának emeléséről.

A K1 televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az iskolák sztrájkjoggal rendelkeznek, amelyet a törvény előír, de azokban az iskolákban, amelyek nem működnek, nem sztrájkról van szó, hanem blokádról, ami tiltott az egészségügyben és az oktatásban is.

João Manuel Lourenço, az Angolai Köztársaság elnöke posztumusz az Angolai Köztársasága Érdemrendjével tüntette ki Josip Broz Titót, az egykori Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság örökös elnökét, tájékoztatott Instagram bejegyzésében Ivica Dačić szerb miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. A magas...
2025. NOVEMBER 11.
[ 19:25 ]
Az állami ünnepen a központi ünnepséget Belgrádban, az I. világháború belgrádi védőinek emlékhelyénél tartották az Újtemetőben. Đuro Macut szerb kormányfő az avalai emlékhelyen koszorúzott. A központi ünnepség vallási szertartással kezdődött, majd a védelmi minisztérium, a szerb katonaság, Belgrád városa és...
2025. NOVEMBER 11.
[ 16:11 ]
Törvénymódosítást terjesztett elő a szerb kormány, amely 200 millió euróval növelné azoknak a lakáshiteleknek az összegét, amelyeket az állam garanciával fedez a fiatalok első ingatlanvásárlásának támogatására. A fiatalok első lakásvásárlását ösztönző, kamattámogatást és állami garanciát biztosító...
2025. NOVEMBER 11.
[ 13:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó