Tizenegyedik napja éhségsztrájkol Dijana Hrka, annak a fiatalembernek az édesanyja, aki az újvidéki tragédia következtében vesztette életét. A nő a belgrádi parlament épületének közelében tiltakozik, és továbbra sem hajlandó abbahagyni az éhségsztrájkot, noha egészségi állapota egyre romlik.
„Legyengültem, leesett a vérnyomásom, nem érzem jól magam, de nem adom fel. Ha muszáj, elfogadom, hogy infúziót kapjak, de nem hagyom abba. Ha most megállok, mindennek vége” – mondta a sajtónak. Hrka hozzátette: célja az igazság érvényre juttatása mindazokért, akiket a tragédia érintett, írja a 021.rs portál.
Hrka reagált Aleksandar Vučić köztársasági elnök kijelentésére is, miszerint megbocsát neki azokért a szavakért, amelyek a magánbeszélgetésük során hangzottak el. „Mit bocsát meg nekem? Az előtetőt? Nem neki kell megbocsátania, hanem mi érdemeljük meg az igazságot” – mondta felháborodottan.
A gyászoló édesanya arról is beszélt, hogy semmilyen szervezet vagy érdekképviselet nem áll mögötte.
Hrka szerint az éhségsztrájk az utolsó eszköz, amellyel felhívhatja a figyelmet a problémákra. Mint mondta: „Az intézmények nem végzik a dolgukat, az elnök pedig gyáva, mert nem meri kiírni a választásokat.”
A nő továbbra is kitart: célja, hogy fia halála ne maradjon következmények nélkül.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




