Szerbia
A szerb elnök bírálja az újvidéki Fellebbviteli Bíróság döntését, mondván, ez a tiltakozóknak kedvez
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök megszólalt az újvidéki Fellebbviteli Bíróság döntése után, amely eltörölte az előzetes letartóztatást Marija Vasić, Lazar Dinić és Lado Jovović aktivisták esetében.

Vučić a Informer TV csatornának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy „a puccsistákat” két hónap után engedik szabadon, miközben ártatlan fiatalok már négy hónapja ülnek előzetes letartóztatásban. Mint hangsúlyozta, az a négy fiatalember, akik továbbra is őrizetben vannak, senkit nem támadtak meg, csupán önmagukat és pártjuk helyiségeit védték.

„Nem falakat védtek, hanem eszméket – azt, ami az ember számára a legértékesebb. Mit keresnek ezek a fiatalok négy hónapja előzetesben? És én, mint a köztársaság elnöke, nem mondhatok semmit?” – tette fel a kérdést Vučić.

„Igyekszem uralkodni a ki nem mondott szavaimon. Minden tisztességes ember megvetéssel viseltetik azok iránt, akik ezt a döntést hozták, és remélem, hogy ez ráébreszt bennünket arra, mik a színes forradalom okai – hogyan vették el tőlünk az államot és adták olyanok kezébe, akik el akarják pusztítani” – mondta az elnök.

Hangsúlyozta, hogy ez az újvidéki Fellebbviteli Bíróság döntése volt, és bár eddig igyekezett tartózkodni a kommentároktól, úgy érzi, joga van megszólalni. „Alig várták, hogy kedvezzenek a blokádolóknak, és törvénytelen döntéseket hozzanak. Nincs olyan ország a világon, ahol ilyen súlyos bűncselekményekkel gyanúsítottakat ilyen rövid idő után szabadon engednek” – mondta Vučić a TV Informernek, több médium szerint is.

Hozzátette, hogy beszélt Miloš Vučevićtyel, az SNS elnökével, és teljes mértékben támogatja azt az ötletét, hogy blokád alá vegyék a Fellebbviteli Bíróságot. Szerinte ezt követően kell eldönteni, mi legyen azzal a négy fiatallal, „akik csupán a saját vagyonukat és birtokukat védték” – az újvidéki eseményekre utalva. A bírósági döntés közzétételét követően Miloš Vučević, az SNS elnöke kijelentette, a Szerb Haladó Párt is blokád alá fogja vonni a bíróság épületét, hogy szabadon engedjék azt a négy fiatalt, akik január végén baseball ütőkkel támadtak tiltakozó egyetemistákra az SNS újvidéki székháza előtt.

„Ez csak azt mutatja, mennyi pénzt fektettek be a színes forradalomba” – jelentette ki Vučić.

Marija Vasić elleni vádakról a kormánypárti médiumokban megjelent felvételek kapcsán ezt mondta:

„Még mindig nem kaptunk választ arra, hogy ki volt az a belgrádi egyetemi személy, aki kapcsolatba lépett bizonyos katonákkal puccs megszervezésének céljából – mert ha a hadsereget is bevonod, az már nem államcsíny, hanem puccs. Egyetlen választ sem kaptunk, ezek az emberek pedig szabadlábra kerültek. Mert az a banda, amely a bíróság előtt gyűlt össze, ezt követelte” – tette hozzá, utalva a Belgrádban és Újvidéken zajló tiltakozásokra, ahol az aktivisták szabadon engedését követelték.

A Marija Vasić által indított éhségsztrájkról Vučić így nyilatkozott: „Semmi baja. Eszik és iszik, mint a sárkány. Nincs semmilyen problémája. Egyszerűen csak hazudtak. (Tonino) Picula is beavatkozott. Szégyelljék magukat, hogy ők akarnak nekünk bármit mondani. Neki kutyabaja, de azoknak a fiúknak van bajuk, akik kétszer annyi ideje vannak letartóztatásban, és senkit nem érdekel az egészségi állapotuk. A RTS-t ez miért nem érdekli? Mert részei a színes forradalomnak.”

Hozzátette: „Nem állunk meg a harcban, amíg nem teljesülnek a nép április 12-i követelései” – utalva a Nem adjuk Szerbiát elnevezésű belgrádi megmozdulásra.

Végül Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektorának nyilatkozatáról is szólt, aki hozzájárult, hogy jelöltként szerepeljen egy hallgatói választási listán: Vučić szerint nem ő szervezte ezt, hiszen ő csak egy „lótifuti és egy báb”.

A Védelmi Minisztérium és a szerb katonaság cáfolta azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint katonákat helyeztek volna át más egységekbe a tüntetések támogatása miatt. A minisztérium közleménye szerint a szerb katonaság tagjainak más egységekbe történő áthelyezése kizárólag a szolgálati...
2025. NOVEMBER 12.
[ 15:10 ]
Szerbia minden technikai feltételt teljesített az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, de a tagságról szóló döntés továbbra is a tagállamok politikai akaratán múlik – jelentette ki Đuro Macut szerb miniszterelnök a Szerbia Palotában megrendezett Euronews Adria Summit konferencián. Hangsúlyozta: az elmúlt hónapokban...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:02 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök a Pink TV kedd esti vendégeként azt nyilatkozta, hogy aggódik az Európa–Oroszország közötti konfliktus miatt, és szerinte a dolgok túl messzire mentek, különösen, miután ezt Fabien Mandon francia tábornok is kijelentette. Vučić hangsúlyozta, hogy Szerbia eddig okosan fegyverkezett, és a jövőben...
2025. NOVEMBER 11.
[ 22:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó