Szerbia
Vučević: Felkérem az államfőt, hogy "fújja le a színes forradalmat"
Betűméret:             

Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke szombaton felszólította Aleksandar Vučić államfőt, hogy „fújja le a színes forradalmat”.

„Üzenem Vučićnak, ha nem ma, akkor pár napon belül: a nép innen azt üzeni neki – fújja már le a színes forradalmat. Mindenkinek elege van, mindenki belefáradt. Már senki sem fél, nincs értelme annak, amit ezek csinálnak” – mondta Vučević újságíróknak szerb parlament előtti téren, ahova egy csoport motorossal érkezett Újvidékről a "tanulni vágyó diákok" támogatására és az általuk szombatra meghirdetett "irodalmi estre".

Véleménye szerint az embereknek vissza kell térniük a normális élethez, a gyerekeknek az iskolába, az érettségizők pedig készüljenek az egyetemre.

„Beszéljünk a háborús veteránokkal, harcosokkal, hadirokkantakkal, hogyan javítsunk a helyzetükön, nyissunk új munkahelyeket, legyen jó termés, hogy akik tudnak, elmehessenek nyaralni, és hogy visszatérjünk a normális élethez. Elég volt ebből a blokádos forradalomból és a terrorizmusból, amit ránk erőltettek” – fogalmazott Vučević.

Hangsúlyozta a Tajug híre szerint, hogy a blokádot hirdető diákoknak joguk van politizálni, választásokat követelni és azokra készülni, de nincs joguk lerombolni az intézményeket.

„Ősszel helyhatósági választások lesznek, tavasszal meg még ennél is több. De nincs joguk másokat támadni, az intézményeket rombolni, Szerbiát romba dönteni. Mert ez a végső cél – ez támadás Szerbia ellen” – jelentette ki.

Szerinte az elmúlt nyolc hónapban elrabolták az életünket, a diákokat kitették az iskolákból, az egyetemistákat elűzték a karokról.

„Amihez csak nyúltak, mindent tönkretettek” – tette hozzá.

Reményét fejezte ki, hogy az esti tüntetésen nem lesz erőszak, és figyelmeztetett, hogy aki mégis ilyet követ el, azt letartóztatják és bíróság elé állítják.

„Jobb lesz nekik, ha békésen zajlik le. Természetesen egész Szerbiának is jobb lesz így, de nekik különösen. Remélem, bennük is lesz annyi józan belátás, hogy ne szennyezzék be Vidovdan napját, ezt az egyik legnagyobb és legfontosabb szerb ünnepet, se a koszovói esküt, se Lazar fejedelmet, se a koszovói hősöket” – hangsúlyozta Vučević.

Végül kijelentette, hogy az állam jelentősen megerősödött és talpra állt az „első támadássorozat” után, az intézmények pedig fokozatosan visszatérnek a néphez, és készen állnak fellépni a törvénysértőkkel szemben.

A háborús veteránok, akik őrzik azt a sátrat, amelyben Dijana Hrka immár 14 napja éhségsztrájkot folytat, azt mondták, hogy a nő állapota stabil és változatlan, írja az N1. Tegnap felkeresett egy magánklinikát, ahol megvizsgálták, infúziót és oxigénterápiát kapott. Az orvosok azt javasolták, hogy maradjon...
2025. NOVEMBER 15.
[ 11:10 ]
A bíróság újabb három hónappal meghosszabbította Tomislav Momirović volt építésügyi miniszter házi őrizetét – írja a Vreme. Momirović azon vádlottak csoportjába tartozik, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Újvidék–Szabadka–Kelebia gyorsvasút építése során 115 millió dollárral károsították meg a...
2025. NOVEMBER 14.
[ 17:45 ]
A Medigroup általános kórház közölte, hogy Dijana Hrkát ismét felvették az intézménybe egészségi állapotának romlása miatt, hogy megkapja a szükséges orvosi ellátást. A Medigroup általános kórházból, Dijana Hrka állapotának felmérése után azt közölték, hogy a páciens számára biztosították az orvosi...
2025. NOVEMBER 14.
[ 15:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó