Szerbia
Belgrádban megtámadták a belügyminisztérium embereit, megsérült egy rendőr
Betűméret:             

Belgrádban támadás érte a Különleges Rendőri Brigád (PJP) tagjait a Sándor király sugárút és a Roosevelt utca kereszteződésében, miközben egy olyan személy előállítását próbálták végrehajtani, aki korábban megzavarta a közrendet, és szemetes konténereket helyezett az úttestre.

Az incidens során megsérült a Különleges Rendőri Brigád egyik tagja, akit orvosi ellátásra elszállították a helyszínről. Megrongálódott a rendőrség egyik szolgálati járműve is – közölte a Belügyminisztérium.

Egy személyt előállítottak, és az eljárás lefolytatása jelenleg is folyamatban van.

A polgári engedetlenség ötödik napjába lépett, Belgrádban és Nišben ismét összecsapások voltak

A polgári engedetlenségi mozgalom az ötödik napjába lépett, és az esti órákban Belgrád és Niš utcáin ismét feszültté vált a helyzet. Belgrádban és Nišben több alkalommal is összecsapások történtek a tüntetők – köztük egyetemisták és középiskolások – valamint a rendőrség között. Több személyt őrizetbe vettek.

Rendőri beavatkozásokra Újvidéken is sor került.

Ljubiša Pejičić, a Srbijavoz megbízott igazgatója kijelentette, hogy a Belgrád és Budapest közötti vasútvonal forgalomba helyezése február 20. és március 15. között várható. Elmondása szerint ezen a szakaszon naponta nyolc vonatpár közlekedik majd, amelyek közül kettő közvetlenül Bécsbe indul. „A pontos dátumot...
2026. JANUÁR 16.
[ 20:32 ]
Marko Đurić szerb külügyminiszter ma kijelentette, hogy a szerb kormánynak és intézményeinek tisztségviselői fogadják az Európai Parlament Belgrádba érkező delegációját, hozzátéve, hogy Szerbia diszkrecionális joga eldönteni, milyen szinten történik a fogadás. Đurić elmondta: erős polarizáció időszakát éljük,...
2026. JANUÁR 16.
[ 17:06 ]
Đuro Macut szerb miniszterelnök ma kijelentette, hogy a hóvihar következményeit felszámoló csapatok hatékonyan végezték munkájukat, és elégedett a jelenlegi helyzettel azokban a körzetekben, ahol a havazás a legnagyobb nehézségeket okozta. Macut a rendkívüli helyzetek köztársasági törzskarának ülésén köszönetet...
2026. JANUÁR 16.
[ 14:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó