Szerbia
A kétoldalú kapcsolatokról és a regionális kérdésekről egyeztetett Vučić Macronnal
Betűméret:             

Szerbia továbbra is elkötelezett minden olyan folyamat iránt, amelynek célja a béke megőrzése, az együttműködés és a jólét előmozdítása – üzente Aleksandar Vučić államfő az Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott tárgyalása során. A két államfő telefonon egyeztetett egymással.

„Baráti és nyílt beszélgetést folytattam Emmanuel Macron elnökkel a kétoldalú kapcsolatokról és a regionális kérdésekről, különösen a Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban zajló aktuális események fényében” – írta Aleksandar Vučić az Instagramon.

Hangsúlyozta, hogy Szerbia továbbra is elkötelezett minden olyan folyamat iránt, amely a béke megőrzését, az együttműködést és a jólét előmozdítását szolgálja, és megismételte, hogy az ország fejlődése, a jólét, valamint a szerb nép védelme alapvető nemzeti érdekek.

„Kiemeltem elkötelezettségünket a párbeszéd és a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett, valamint készségünket arra, hogy hozzájáruljunk a régió hosszú távú stabilitásához” – fogalmazott Vučić.

Egyúttal köszönetet mondott Macron elnöknek a Nyugat-Balkán iránt tanúsított személyes elkötelezettségéért, valamint Franciaország folyamatos támogatásáért Szerbia európai uniós törekvéseiben, és meghívta őt, hogy látogasson el Szerbiába.

Macron: Meggyőződésem, hogy Szerbia európai jövője a helyes út

Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy az Aleksandar Vučić szerb elnökkel folytatott beszélgetésében Szerbia európai jövőjéről, a kétoldalú kapcsolatokról és az együttműködés elmélyítéséről, valamint a térség helyzetéről volt szó.

„Épp most beszéltem Vučić elnökkel. Ismételten kifejeztem meggyőződésemet, hogy az európai jövő a helyes út Szerbia számára, valamint reményemet, hogy előrehaladást fog elérni a reformok és csatlakozás útján, a párbeszéd szellemében” – írta Macron az X közösségi oldalon.

Hozzátette, hogy a beszélgetés során áttekintették a Szerbia és Franciaország közötti kapcsolatok minden aspektusát, és megállapodtak abban, hogy tovább erősítik az együttműködést.

„Részletesen tárgyaltunk a térség helyzetéről is. Hangsúlyoztam, milyen nagy jelentőséget tulajdonít Franciaország Bosznia-Hercegovina stabilitásának, egységének és szuverenitásának, valamint a jogállamiság tiszteletben tartásának” – közölte a francia elnök.

Macron emlékeztetett a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd fontosságára is, és hangsúlyozta, hogy Franciaország elítél minden egyoldalú lépést, amely veszélyeztetheti ezt a folyamatot.

„A Nyugat-Balkán országaival válik teljessé Európánk, amely így valósíthatja meg sorsát – egységben, szolidaritásban és felelősségvállalással” – üzente Macron.

A világban egyre nehezebb és összetettebb a helyzet, ezért Szerbiának mielőbb biztosítania kell energiahordozó-tartalékait – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő Bakuban, ahol a 13. Városfejlesztési Világfórumon vett részt. Bejelentése szerint Belgrádba visszatérve már kedden vagy szerdán összeülnek az ezzel...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:17 ]
A választói névjegyzékben 1343 száz évnél idősebb személy szerepel, miközben a 2022-es népszámlálás mindössze 194 ilyen korú lakost tartott nyilván Szerbiában. Szakértők szerint a látványos eltérés nem demográfiai fordulatot, hanem módszertani különbségeket, késve frissülő adatokat és adminisztratív...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:11 ]
A szerb kormány május végéig meghosszabbította az üzemanyagokra vonatkozó ideiglenes jövedékiadó-csökkentést, de a kedvezmény mértékét 25-ről nagyjából 20 százalékra mérsékelte. Ez azt jelenti, hogy a benzin literenkénti jövedéki adója 3,6, a dízelé pedig 3,7 dinárral emelkedik az előző időszakhoz képest. A...
2026. MÁJUS 18.
[ 10:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó