Szerbia
Szerbia új alapokra helyezné kapcsolatait az Egyesült Államokkal
Betűméret:             

Szerbia külügyminisztere, Marko Đurić szerint rendkívül eredményes volt a találkozója Washingtonban az új amerikai külügyminiszterrel, Mark Rubióval. Megállapodtak abban, hogy hamarosan megindul a stratégiai párbeszéd Szerbia és az Egyesült Államok között – olyan szintű együttműködés, amilyenre generációk óta nem volt példa.

Đurić hangsúlyozta: Szerbia független ország, amely nem fogad el utasításokat, de természetes partner lehet az új amerikai adminisztráció számára. A megbeszéléseken szó volt politikai és gazdasági együttműködésről, energetikáról, infrastruktúráról, oktatásról és kultúráról is. Kérte az USA támogatását a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Milorad Dodikkal szembeni ítélet és nyomásgyakorlás ügyében, valamint a koszovói helyzetre és a szerb közösséget ért nyomásra is felhívta a figyelmet.

Đurić elmondta: ez az alkalom történelmi lehetőséget nyújt Szerbiának, hogy már a Trump-adminisztráció kezdetén új alapokra helyezze az amerikai kapcsolatait. A találkozónak szerinte gazdasági és politikai szempontból is hosszú távú hatása lehet. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy nem oldja meg az összes problémát, de fontos előrelépést jelent.

Végül azt is hozzátette, hogy az amerikai beruházások további ösztönzése és az adózási kérdések rendezése is napirenden van, miközben Szerbia segített amerikai újságírókat evakuálni a Gázai övezetből.

Szerbiában ma változóan felhős, az elmúlt napoknál hűvösebb és változékony időre van kilátás. Többfelé várható eső, zápor és zivatar, amelyek helyenként kiadósak lehetnek, rövid ideig jégeső és erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Gyenge vagy mérsékelt szél fúj, Vajdaságban és Nyugat-Szerbiában...
2026. JÚLIUS 2.
[ 7:41 ]
A Vajdasági Regionális Orvosi Kamara szerint Aleksandar Vučić államfő gyógyszerekkel kapcsolatos nyilatkozatai ellentétesek a gyógyszerekről és gyógyászati segédeszközökről szóló törvénnyel, és veszélyeztethetik a lakosság egészségét. A kamara közleménye szerint a gyógyszerárak csökkentésének...
2026. JÚLIUS 1.
[ 22:05 ]
A belgrádi anya- és gyermekvédelmi intézet bonctermében króm-kénsavas oldat folyt ki – értesült nem hivatalos forrásból az N1 televízió. A tájékoztatás szerint az eset a földszinten található boncteremben történt, ahol két, króm-kénsavas oldatot tartalmazó üveg megrepedt, és a bennük lévő folyadék...
2026. JÚLIUS 1.
[ 20:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó