Szerbia
Momirović és Vesić előzetes letartóztatását házi őrizetre módosították
Betűméret:             

A belgrádi felsőbíróság házi őrizetre változtatta a Tomislav Momirović és Goran Vesić volt miniszterek számára korábban elrendelt 30 napos előzetes letartóztatást.

Momirovićot és Vesićet azzal gyanúsítják, hogy más letartóztatott személyekkel együtt korrupciós bűncselekményeket követtek el a Magyar–szerb vasútvonal korszerűsítése és rekonstrukciója Újvidék–Szabadka–államhatár (Kelebia) szakaszon elnevezésű projekt kapcsán, amellyel több mint 115 millió dolláros kárt okoztak az országnak.

Az ügyészség korábbi közleménye szerint az 1. számú kereskedelmi szerződés módosításainak aláírásával az érintett személyek – Momirović, Vesić, Dimoski, Šurlan és Katanić – lehetővé tették, hogy a kivitelező CRIC – CCCC összesen 1.214.100.460,43 dollár értékben számlázzon a finanszírozó és beruházó felé, valamint további munkálatokat is elvégezzen, amelyekre későbbi fizetési kötelezettséget vállaltak, összesen 64.258.060 dollár értékben.

A gyanú szerint ezzel a kivitelezőnek legalább 18.759.287 dollár vagyoni előnyt biztosítottak, míg a Szerb Köztársaság költségvetését 115.558.520,43 amerikai dollár értékű kár érte – ennyi a különbség az állam által vállalt pénzügyi kötelezettségek és az eredeti szerződéses ár között, írja az RTS.

Szerbiában ma változóan felhős, az elmúlt napoknál hűvösebb és változékony időre van kilátás. Többfelé várható eső, zápor és zivatar, amelyek helyenként kiadósak lehetnek, rövid ideig jégeső és erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Gyenge vagy mérsékelt szél fúj, Vajdaságban és Nyugat-Szerbiában...
2026. JÚLIUS 2.
[ 7:41 ]
A Vajdasági Regionális Orvosi Kamara szerint Aleksandar Vučić államfő gyógyszerekkel kapcsolatos nyilatkozatai ellentétesek a gyógyszerekről és gyógyászati segédeszközökről szóló törvénnyel, és veszélyeztethetik a lakosság egészségét. A kamara közleménye szerint a gyógyszerárak csökkentésének...
2026. JÚLIUS 1.
[ 22:05 ]
A belgrádi anya- és gyermekvédelmi intézet bonctermében króm-kénsavas oldat folyt ki – értesült nem hivatalos forrásból az N1 televízió. A tájékoztatás szerint az eset a földszinten található boncteremben történt, ahol két, króm-kénsavas oldatot tartalmazó üveg megrepedt, és a bennük lévő folyadék...
2026. JÚLIUS 1.
[ 20:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó