Szerbia
Dačić: 38 személyt vettek őrizetbe
Újvidéken megtámadták az Informer stábját, Loznicáról elzavarták Jelena Karleuša énekesnőt
Betűméret:             

Ivica Dačić belügyminiszter szombaton elmondta, hogy a péntek esti tiltakozások során hat rendőr sérült meg, miután az ország több településén is tiltakozó megmozdulásokat szerveztek a polgárok. Közlése szerint 38 személyt vettek őrizetbe.

Azt is elmondta, hogy tegnap este sehol sem voltak jelen a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistái, ami – mint mondta – nem akadályozta meg a tüntetőket abban, hogy megtámadják a párt irodáit Szerbia-szerte. Hozzátette, hogy néhány településen a Szerbiai Szocialista Párt irodáit is megtámadták.

Kijelentette, hogy Újvidéken két személyt vettek őrizetbe, akik megtámadták az Informer televízió stábját.

„Az elmúlt négy napban, úgy vélem, összesen 127 rendőr sérült meg” – közölte Dačić.

„Mindenkit a békére szólítunk fel, de ugyanakkor figyelmeztetjük a közvéleményt, hogy a rendőrség meg fogja őrizni a közrendet, a nyugalmat és minden állampolgár biztonságát” – tette hozzá ismételten Ivica Dačić, aki kedd óta szinte minden nap kiáll a nyilvánosság elé, hogy közölje a sérült rendőrök és a letartóztatottak számát.

A tüntetések tegnap este is folytatódtak Szerbia-szerte. Belgrádban feszült volt a helyzet, pirotechnikai eszközöket és könnygázt is bevetettek a tüntetők ellen, akik kövekkel dobálták meg a csendőrséget, de mindkét oldalról repültek a fáklyák is.

Nišben a tüntetők lezárták a Nikola Pašić utcát, a rendőrök pedig körbevették a helyi képviselő-testület épületét, hogy a demonstrálók ne tudják azt megközelíteni.

Újvidéken polgárok és az egyetemisták tüntettek az egyik rendőrkapitányság előtt, majd a Biztonsági-Információs Ügynökség (BIA) és a városháza elé vonultak.

Valjevóban is tüntető felvonulás volt. A Nova riportere szerint sokan indultak el a rendőrség épülete felé, ahol továbbra is több letartóztatottat tartanak fogva. A valjevóiak szerint sokkoló, amit átéltek – szerintük ilyen erőszak utoljára a fasiszta megszállás alatt történt, „a rendőrség mindenkit vert, aki az utcán volt”.

A tüntetők megszakították Jelena Karleuša loznicai koncertjét, és elüldözték a helyszínről az énekesnőt, aki nyíltan támogatja a Vučić-rezsimet, és többször is közfelháborodást váltott ki uszító megnyilvánulásaival a közösségi médiában.

Az N1 tudomása szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) utasította a helyi támogatóit, hogy szervezzenek közönséget Karleuša koncertjére, azt a látszatot keltve ezzel, hogy szívesen látják az énekesnőt Loznicán. A Naš dom kommunális közvállalatnak például 15 főt kellett volna elvinni a rendezvényre – a parancs a vállalat igazgatójától érkezett.

Szerbiában ma változóan felhős, az elmúlt napoknál hűvösebb és változékony időre van kilátás. Többfelé várható eső, zápor és zivatar, amelyek helyenként kiadósak lehetnek, rövid ideig jégeső és erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Gyenge vagy mérsékelt szél fúj, Vajdaságban és Nyugat-Szerbiában...
2026. JÚLIUS 2.
[ 7:41 ]
A Vajdasági Regionális Orvosi Kamara szerint Aleksandar Vučić államfő gyógyszerekkel kapcsolatos nyilatkozatai ellentétesek a gyógyszerekről és gyógyászati segédeszközökről szóló törvénnyel, és veszélyeztethetik a lakosság egészségét. A kamara közleménye szerint a gyógyszerárak csökkentésének...
2026. JÚLIUS 1.
[ 22:05 ]
A belgrádi anya- és gyermekvédelmi intézet bonctermében króm-kénsavas oldat folyt ki – értesült nem hivatalos forrásból az N1 televízió. A tájékoztatás szerint az eset a földszinten található boncteremben történt, ahol két, króm-kénsavas oldatot tartalmazó üveg megrepedt, és a bennük lévő folyadék...
2026. JÚLIUS 1.
[ 20:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó