Szerbia
Tepić szerint a lövöldözés után ki kellett volna üríteni a parlamentet
Betűméret:             

Marinika Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke az N1-nek nyilatkozva felvetette, hogy amennyiben a szerb parlament előtt történt esemény valóban terrortámadásnak minősül, a hatóságoknak a törvény szerint azonnal ki kellett volna üríteniük az épületet, és biztosítaniuk kellett volna a képviselők védelmét. Hozzátette: ez nem történt meg, az ülés a megszokott rendben folytatódott.

Elmondása szerint ő és több képviselő épp a plenáris teremben tartózkodtak, amikor asszisztenseik az első emeleti képviselői klubból jelezték, hogy a parlament épülete előtt lövések dördültek, majd nem sokkal később tűz ütött ki. Az asszisztensek azonnal videófelvételt készítettek az eseményről.

Tepić hozzátette, hogy a Ćacilend néven ismert sátortáborban sok gyanús személy tartózkodik, ezért munkatársai rendszeresen figyelik az épület előtti területet. Így történt, hogy egyikük rögzítette is a támadás pillanatait.

A politikus elmondta, azonnal az elnöklő asztalhoz lépett, és szünetet kért a munkamenetben, mert lövéseket hallott és mindenki biztonságát veszélyben érezte. Kérését azonban figyelmen kívül hagyták, a szavazás zavartalanul folyt tovább.

Tepić később visszatért a képviselői klubba, ahol tanácsadója arról számolt be, hogy eleinte petárdának hitte a lövéseket, de azonnal az ablakhoz ment és felvételt készített a történtekről.

A politikus hangsúlyozta: miután reggel egy embert meglőttek, és a tűz több sátrat is elpusztított, a rendőrségnek azonnal el kellett volna távolítania az illegális sátortábort. Szerinte a Ćacilend nemcsak Belgrád városképét rontja, hanem súlyos biztonsági kockázatot is jelent a főváros szívében.

Aleksandar Vučić szerb elnök korábban terrortámadásnak nevezte a parlament előtti incidenst, amely során egy férfi megsebesült, a feltételezett elkövetőt pedig őrizetbe vették, amiért megtámadta a hatalompártiak táborát.

Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy az Inđija község területén elásott hordóban talált holttest 99,9 százalékos bizonyossággal Aleksandar Nešovićé, akit a gyanú szerint a belgrádi Senjak városrész egyik éttermében öltek meg. Hozzátette: a végleges megerősítésre még várják a DNS-vizsgálat...
2026. MÁJUS 21.
[ 22:00 ]
Egy hordóba rejtett holttestet találtak Inđija község területén, és a hatóságok gyanúja szerint A. N. lehet az, akinek eltűnését május 13-án jelentették be. A belgrádi Igazságügyi Orvostani Intézetben boncolást és DNS-vizsgálatot végeznek a személyazonosság megerősítésére. A nyomozás szerint A. N. egy nappal...
2026. MÁJUS 21.
[ 17:48 ]
Jagoda Lazarević bel- és külkereskedelmi miniszter, valamint Tarasz Kacska európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes, és Ukrajna kereskedelmi képviselője ma Belgrádban aláírta a Szerbia és Ukrajna kormánya közötti szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások folytatásáról...
2026. MÁJUS 21.
[ 12:39 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó