Szerbia
Az EP a Szerbiáról szóló eddigi legélesebb hangvételű határozatát fogadta el
Betűméret:             

Az Európai Parlament (EP) szerdán elfogadta a Szerbiáról szóló eddigi legkritikusabb hangvételű állásfoglalását, amely elsősorban a tavalyi újvidéki tragédia körülményeit, valamint az országban tapasztalható növekvő politikai megosztottságot és kormányzati repressziót bírálja. A dokumentumot 457 képviselő támogatta, 103 ellenezte.

A határozat rámutat, hogy több mint egy évvel a vasútállomás előtetőjének leomlása után sem zárult le a vizsgálat, és felszólítja a szerb hatóságokat az ügy teljes körű és átlátható kivizsgálására, valamint az érintettek felelősségre vonására. Az EP aggodalmát fejezi ki a kínai beruházások növekvő jelenléte miatt is, amelyek szerinte megkerülik az uniós közbeszerzési szabályokat és környezetvédelmi normákat, írja a 021 hírportál.

Kiállás a diákok mellett

A képviselők hangsúlyozták: az elmúlt évben több mint tízezer demonstrációt tartottak Szerbia-szerte, ezek közül valamennyi a rendszerszintű korrupció, a hatalmi visszaélések és a rendőri brutalitás ellen irányult. Az EP támogatásáról biztosította a diákokat és polgárokat, akik békés úton követelnek jogállami reformokat és demokratikus elszámoltathatóságot. Ugyanakkor aggasztónak nevezi, hogy a hatóságok egyre gyakrabban alkalmaznak aránytalan erőszakot és törvénytelen megfigyelést a tüntetők ellen.

Aggodalom a jogállamiság és a szólásszabadság helyzete miatt

A határozat élesen elítéli a kormányzati erőszakot, a sajtószabadság korlátozását és az ellenzéki politikusok, újságírók, valamint civil szervezetek elleni lejárató kampányokat. Az EP felszólítja a szerb vezetést, hogy vessen véget a megfélemlítésnek, biztosítsa a médiaszabadságot, és hagyjon fel a gyűlöletkeltő retorikával.

A dokumentum külön kitér arra is, hogy a jogállamiságot védő bírák és ügyészek elleni támadások, valamint az egyetemek autonómiájának megsértése elfogadhatatlan. Az EP felszólítja Belgrádot, hogy állítsa helyre az oktatási intézmények finanszírozását, és garantálja a tudományos közösség szabad részvételét az uniós programokban.

A határozat végül a szerb kormányt politikailag felelősnek tartja a növekvő társadalmi feszültségért, az intézményi rendszer gyengüléséért és a demokratikus normák visszaszorulásáért.

Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy az Inđija község területén elásott hordóban talált holttest 99,9 százalékos bizonyossággal Aleksandar Nešovićé, akit a gyanú szerint a belgrádi Senjak városrész egyik éttermében öltek meg. Hozzátette: a végleges megerősítésre még várják a DNS-vizsgálat...
2026. MÁJUS 21.
[ 22:00 ]
Egy hordóba rejtett holttestet találtak Inđija község területén, és a hatóságok gyanúja szerint A. N. lehet az, akinek eltűnését május 13-án jelentették be. A belgrádi Igazságügyi Orvostani Intézetben boncolást és DNS-vizsgálatot végeznek a személyazonosság megerősítésére. A nyomozás szerint A. N. egy nappal...
2026. MÁJUS 21.
[ 17:48 ]
Jagoda Lazarević bel- és külkereskedelmi miniszter, valamint Tarasz Kacska európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes, és Ukrajna kereskedelmi képviselője ma Belgrádban aláírta a Szerbia és Ukrajna kormánya közötti szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások folytatásáról...
2026. MÁJUS 21.
[ 12:39 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó