Szerbia
Szijjártó csütörtökön Belgrádban tárgyal a NIS orosz részesedésének sorsáról
Betűméret:             

A szerbiai Bányászati és Energetikai Minisztérium közlése szerint csütörtökön Belgrádba érkezik Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki Dubravka Đedović Handanović energetikai miniszterrel folytat tárgyalásokat.

A megbeszélés egyik fő témája a tárcavezető előzetes bejelentése alapján a Szerbia és Magyarország között körvonalazódó nemzetközi megállapodás lehet, amely a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban lévő orosz tulajdoni hányad jövőjére vonatkozik, közölte a 021.rs portál.

A Mol az utóbbi hetekben került Szerbiában a figyelem középpontjába mint potenciális vevő a NIS orosz részvénycsomagjára, amelynek értékesítése kulcsfeltétele annak, hogy a vállalat lekerüljön az Egyesült Államok szankciós listájáról. Aleksandar Vučić elnök Abu-Dzabiban úgy fogalmazott: reményei szerint mind Magyarország, mind az Egyesült Arab Emírségek szerepet kapnak majd az ügyletben. A szerb államfő beszámolója szerint erről személyesen is egyeztetett az Emirátusok vezetőjével, Mohamed bin Zájeddel.

Közben ismét helyreállt a kőolajszállítás Horvátország felől: a JANAF újraindította a nyersolaj továbbítását a pancsovai finomító felé. A Szerbiai Kőolajipari Vállalat és a horvát JANAF egyaránt ideiglenes amerikai engedélyt kapott a működés folytatására január 23-ig, amíg tartanak a tárgyalások a NIS orosz részesedésének értékesítéséről.

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vučić volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre...
2026. NOVEMBER 2.
[ 7:54 ]
Ma 53 szavazóhelyen ismételték meg a voksolást az előrehozott parlamenti választásokon, mivel 31 szavazóhelyen az illetékes helyi választási bizottságok nem tudták megállapítani a szavazás eredményét, 22 szavazóhelyen pedig megsemmisítették a szavazást. Az egy héttel ezelőttihez hasonlóan most is történtek...
2026. NOVEMBER 1.
[ 22:08 ]
Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kričakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vučić volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb...
2026. NOVEMBER 1.
[ 10:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó