Szerbia
RHMZ: Jég van a Temesen Módosnál, a Dunán és a Tiszán is megjelenhet
Betűméret:             

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetett, hogy a Temesen – Módos térségében – a folyómeder teljes szélességében jégzajlást észleltek.

Az intézet közlése szerint a Dunán Bezdántól Újvidékig a vízállás a következő napokban az alacsony hajózási szint körül, illetve kissé az alatt alakul.

A csapadékos és havas időszakot követően Szerbiában a vízállások stagnálnak vagy enyhén csökkennek, az előre jelzett lehűlés miatt azonban a hidrológusok a Dunán, a Tiszán és a bánáti vízfolyásokon jég megjelenésére figyelmeztetnek, ami hatással lehet a folyók állapotára.

Dejan Vladiković hidrológus az RTS-nek elmondta, hogy a helyzet lényegesen stabilabb, mint tíz nappal ezelőtt.

„A nagy folyók, amelyek korábban kiáradtak, most stagnálnak, visszahúzódtak a medrükbe, így a helyzet jelenleg nyugodtabb” – mondta Vladiković, hozzátéve, hogy a rövid ideig tartó enyhülés kisebb vízszint-emelkedést okozott a Kolubarán és a Jadaron, de árvízveszély nélkül.

„Az alacsonyabb területeken a hóolvadás befejeződött, és ezek az emelkedések gond nélkül zajlottak le, mivel a vízszintek jóval a riasztási szintek alatt vannak. A magasabban fekvő területeken még van hó, de a további olvadás a hőmérséklet csökkenése miatt lassulni fog, így nem számolunk jelentősebb hatással a folyókra” – hangsúlyozta.

A szerbiai hidrológiai helyzet a régió állapotától is függ, különösen a Duna vízgyűjtő területén.

„A Duna felső szakaszán a vízállások rendkívül alacsonyak, ami jég megjelenéséhez vezetett. Ha a vízmennyiség kicsi, a folyó gyorsabban lehűl és befagy. Ezt láthattuk 2017 januárjában is” – mondta Vladiković.

Hozzátette, hogy a Száván kisebb vízszint-emelkedések várhatók a szlovéniai, horvátországi és bosznia-hercegovinai hóolvadás miatt, de komolyabb kockázat nélkül.

„A Tiszán nem várunk jelentősebb vízszintváltozásokat, de a jég megjelenése miatt készenlétben leszünk. Dél-Szerbiában nyugodt a helyzet, ott nem számítunk problémákra” – mondta Vladiković.

„Tehát a hangsúly a jég megjelenésén van Vajdaság térségében, valamint részben a Morava mentén. Ami a többi vízgyűjtőt illeti, ott is szükséges az óvatosság, mert még vannak nedves területek, amelyek a reggeli mínuszok, hétfőn és kedden pedig a fagyos napok során problémát jelenthetnek a lakosság és a közlekedés résztvevői számára” – tette hozzá.

Aleksandar Vučić szerb államfő a Szerb Haladó Párt (SNS) Belgrádban, a parlament épülete előtt megtartott, „Szerbia, egy család” elnevezésű nagygyűlésén szólt az egybegyűltekhez, és bejelentette, hogy néhány héten belül lemond. „Ez az utolsó alkalom, hogy köztársasági elnökként szólok önökhöz” – mondta...
2026. JÚNIUS 27.
[ 22:28 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő ma a „Szerbia egy család” elnevezésű rendezvényen kijelentette: utoljára szól ilyen nagy számú emberhez köztársasági elnökként, és hangsúlyozta, hogy 14 éve hűen szolgálja országát, hűségesebben, mint azt bárki el tudná képzelni. „Azt szeretném mondani önöknek, tisztelt...
2026. JÚNIUS 27.
[ 19:22 ]
Marta Kos elismerése Szerbiának: Marta Kos bővítésért felelős európai biztos úgy értékelte, hogy Szerbia azzal, hogy kijavította a parlamentben elfogadott igazságügyi törvényeket, fontos lépést tett az európai uniós tagság felé. Kos tegnap este az X-en azt írta, hogy ez a lépés „hozzájárul a bizalom...
2026. JÚNIUS 27.
[ 9:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó