Szerbia
Oktatási miniszter: Fontolgatjuk a tanórák 30 percre rövidítését
Betűméret:             

Egyre gyakrabban kerül szóba a közoktatásban a tanulók figyelmének csökkenése, és ezzel párhuzamosan a javaslat is megjelent a nyilvánosságban, miszerint a jelenlegi 45 perces tanórákat 30 percesre kellene rövidíteni.

Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter az RTS-nek nyilatkozva elmondta: a kérdés jelenleg komolyan napirenden van.
„Ebben a pillanatban – hogy a lehető legpontosabban fogalmazzak – nyíltan és hangosan gondolkodunk ezen az ötleten. Úgy vélem, létezik ennek egyfajta pszichológiai indokoltsága. Az új technológiák hatására megjelent a szórt figyelem jelensége: az ember nem tud tartósan egyetlen tartalomra koncentrálni, könnyen átvált egyik témáról a másikra. Ez pedig azt eredményezi, hogy a gyerekek – de még a felnőttek is – nehezen tudnak 45 percen keresztül folyamatosan összpontosítani” – fogalmazott a miniszter.

Stanković hangsúlyozta: a változtatás nem egyszerű, és komoly szakmai vitát igényel.
„Meghallgatjuk az érveket és ellenérveket. Ezt követi a gyakorlati szakasz, amely az órarendek intézményi átszervezését, a pedagógusok munkájának újraelosztását, sőt akár új munkatársak felvételét is magában foglalhatja, hiszen több tanóra lenne. Számos köztes lépés szükséges ahhoz, hogy ez a rendszer működőképessé váljon, de elképzelhető, hogy egy pilotprogrammal indítunk, mert az oktatásban csak racionális, átgondolt változtatásoknak van értelmük” – mondta.

A miniszter szerint az esetleges reform hatásait több szempont alapján értékelnék.
„Elsősorban a gyerekek teljesítménye számítana, mind a tudás különböző területein, mind azokban a készségekben, amelyeket az oktatási-nevelési folyamat során kell elsajátítaniuk. Ez az egyetlen igazán lényeges mérce: jobban tanulnak-e, motiváltabbak-e, és egyszerűbbé, hatékonyabbá válik-e számukra a tanulás folyamata” – emelte ki Stanković.

Aleksandar Vučić államfő, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia koalíció listavezetője ma ismét televíziós vitára hívta ki Ilija Srdanovićot. A hallgatói lista listavezetője ezúttal is visszautasította a felkérést. Srdanović az Instagramon közzétett rövid videójában azt üzente Vučićnak, hogy „a mellőzés...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 19:35 ]
Szeptember 21-én, vagyis hétfőn éjfélkor lezárul a jelentkezés a felnőtt polgároknak járó 6000 dináros egyszeri pénzbeli támogatásra – közölte Siniša Mali ügyvezető pénzügyminiszter. A támogatást azoknak a nagykorú polgároknak kell külön igényelniük, akik nem jogosultak az ingyenrészvényekre. A jelentkezést a...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 15:36 ]
Szerbia újabb 20 ezer tonna dízel üzemanyagot szabadít fel tartalékaiból annak érdekében, hogy biztosítsa a piac folyamatos ellátását – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő a Belgrádi Rádió műsorában. Vučić szerint az ország földgáztartalékai teljesen fel vannak töltve, a kőolajellátás terén azonban jóval...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 8:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó