Szerbia
A belgrádi Orvostudományi Kar hallgatói elutasítják Danica Grujičić mozgalmát és a „szatellitlistákat”
Betűméret:             

A belgrádi Orvostudományi Kar blokádban lévő hallgatói élesen bírálták az öt szervezetből álló szuverenista szövetséget, amelynek része Danica Grujičić Egészséges társadalom (Zdravo društvo) nevű mozgalma is. Az egyetemisták szerint már most kirajzolódnak az úgynevezett „szatellitlisták” a közelgő választásokra, de hangsúlyozták: szerintük erre „senki sem fog ráharapni”, és hiábavalónak tartják a próbálkozást.

A hallgatók az X közösségi oldalon emlékeztettek arra, hogy Danica Grujičić korábban a Szerb Haladó Párt (SNS) parlamenti listájának élén állt, valamint egészségügyi miniszter volt 2022 és 2024 között. Úgy vélik, nem fér össze a hallgatói mozgalom támogatása azzal, hogy valaki szövetséget köt olyan pártokkal, amelyek kezdettől fogva támadják a hallgatókat.

Felidézték egy tavaly novemberi bejegyzésüket is, amikor Grujičić nyilvánosan kiállt a hallgatók mellett. Akkor arra hívták fel a figyelmet, hogy korábbi miniszterként a hatalom végrehajtójaként működött, és – állításuk szerint – mindent megtett azért, hogy pozícióját az új kormányban is megtartsa. A fiatalok szerint később – miután elvesztette tisztségét – kezdett el a hallgatói mozgalom támogatójaként fellépni.

A közleményükben hangsúlyozták: a támogatást megköszönik, de nem tartják helyesnek, hogy „hősöket vagy médiasztárokat csináljanak” olyan személyekből, akik korábban a kormánypárt „marionettbábjai” voltak.

A szóban forgó szuverenista szövetséget öt szervezet hozta létre, közös politikai program kidolgozásával és a kormányzó SNS leváltásának céljával. A megállapodást az Egészséges társadalom mellett a Népi Hálózat (Narodna mreža), a Szerb Demokrata Szövetség (Srpski demokratski savez), a Szerb Nemzeti Fórum (Srpski nacionalni forum) és egy mezőgazdasági termelői egyesület írta alá, közös választási fellépést tervezve.

Szerbiában ma reggel hűvös, többnyire derült idő várható, helyenként köddel vagy kevés felhőzettel. Napközben túlnyomóan napos időre van kilátás, kevés vagy mérsékelt felhőzettel. A nap végén észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Este az ország északi és nyugati részén, az éjszaka folyamán pedig...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 8:38 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő felszólalt az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán New Yorkban. Beszédében a nemzetközi jog tiszteletben tartásáról, Koszovóról, Szerbia európai integrációjáról, az ENSZ reformjáról, valamint a világban zajló politikai és technológiai változásokról is szólt. Vučić szerint a...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 7:48 ]
Eloltották a szeptember 18-án keletkezett tüzet a Rtanj-hegységben. Ivica Dačić ügyvezető belügyminiszter közölte, hogy a hivatásos és önkéntes tűzoltók, valamint a bevetésben részt vevő más egységek hat nap után fékezték meg a lángokat. A tűzben senki sem sérült meg, és egyetlen épület sem égett le. Dačić...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó