Szerbia
Pénteken indul a teherforgalom a Belgrád–Budapest vasútvonalon, a személyforgalom márciusban
Betűméret:             

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke bejelentette, hogy pénteken várható a Belgrád és Budapest közötti új vasútvonal forgalomba helyezése.

Vučić az RTS-nek Asztanában, a kazahsztáni kétnapos látogatása során nyilatkozva elmondta: bízik abban, hogy március végéig a személyforgalom is megindulhat a vonalon.

A korábbi bejelentések szerint a Belgrád és Budapest közötti utazás a gyorsvasúton mintegy három órát vesz majd igénybe. A vonatok a szerbiai szakaszon legfeljebb 200 kilométer/órás, a magyarországi szakaszon pedig 160 kilométer/órás sebességgel közlekednek majd.

A jegy várható ára 26 euró, azaz mintegy 3.000 dinár lesz.

Naponta két járatot terveznek, Budapesten keresztül pedig csatlakozás nyílik Bécs felé is.

Ljubiša Pejičić, a Srbijavoz vezérigazgatója korábban közölte, hogy a Belgrád–Budapest útvonalon közlekedő szerelvények korszerűek és gyorsak lesznek.

A vonatokon összesen 498 férőhely lesz, ebből 250 ülőhely két osztályon. Az első osztályon 45, a másodosztályon 205 ülőhely áll rendelkezésre. A szerelvények modern kialakításúak, az ülések bőrborítást kapnak, mindegyiknél konnektor és olvasólámpa is található.

A vonatokon büfékocsi is működik, ahol italok és harapnivalók vásárolhatók, emellett önkiszolgáló kávéautomata is rendelkezésre áll.

A Magyar Építési és Közlekedési Minisztérium a múlt héten közölte, hogy sikeresen letesztelték a Budapest–Belgrád vasútvonal Szerbiáig tartó szakaszát. A tesztek megerősítették, hogy az adott szakaszon biztonságosan lehet 160 kilométer/órás sebességgel közlekedni.

Ivica Dačić szerb belügyminiszter ma közölte, hogy javult a helyzet a Delibláti-homokpusztán, ahol 64-ről 3-ra csökkent a tűzfészkek száma. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb: a tűznek nincsenek áldozatai, és egyetlen lakóház sem égett le. Dačić a Delibláti-homokpuszta melletti Čardakon újságíróknak elmondta, hogy a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 11:45 ]
A koszovói biztonsági helyzetről és a KFOR erőinek átcsoportosításáról tárgyalt Özkan Ulutaş vezérőrnagy, a KFOR parancsnoka Zlatan Elekkel, a Szerb Lista elnökével. A parancsnok közölte, hogy az átszervezést a biztonsági helyzet javulása tette lehetővé, a folyamat azonban szükség esetén visszafordítható. A...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 8:29 ]
Szerbiában ma túlnyomóan napos idő várható, a legtöbb térségben csökken a hőmérséklet, de továbbra is meleg marad. Délután keleten, délen és délnyugaton helyenként rövid ideig tartó eső, zápor és zivatar is előfordulhat. A reggeli hőmérséklet 14 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 7:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó