Szerbia
Vučić: Nem engedhetjük meg, hogy az üzemanyagárak elszabaduljanak
"Drasztikusan emelkednek az olaj- és gázárak, intézkedéseket fogunk kérni megfékezésükre, továbbra is vannak tartalékaink"
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb ma kijelentette, hogy ha folytatódik a háború a Közel-Keleten, Európára az energiahordozók tekintetében pokolian nehéz helyzettel kell szembenézni, és hangsúlyozta, hogy nem engedhetjük meg, hogy az olajárak elszabaduljanak, ezért intézkedéseket fognak kérni a probléma kezelésére.

Vučić, miután megtekintette a Szerb Villamosenergia-hálózat felújított Nemzeti Diszpécserközpontját, elmondta, hogy az államnak péntekig – amikor közzéteszik a következő hétre vonatkozó új üzemanyagárakat – meg kell találnia a segítségnyújtás mechanizmusait a kőolajszármazékok tőzsdei jegyzéseinek emelkedése miatt.

Hozzátette, hogy nálunk a dízel ára literenként körülbelül 200 dinár, miközben a mai mediterrán jegyzés 216 dinár, tehát nyolc százalékkal magasabb.

A 10 helyi önkormányzatban tartandó választások a megfelelő időben kerülnek megrendezésre

Vučić ma kijelentette, hogy a Szerbiában soron következő, tíz helyi önkormányzatban tartandó választásokat a törvényes határidőn belül, a megfelelő időpontban rendezik meg, és hangsúlyozta, hogy ezek kiírásának semmi köze a Magyarországon tartandó parlamenti választásokhoz.

„Ezek rendes választások, pontosan a határidőn belül és pontosan akkor, amikor kell. Azért, hogy minél több községben egy idejében lehessen megtartani őket, mert ha egy héttel későbbre halasztották volna, két községben korábban kellett volna megtartani” – mondta Vučić arra a kérdésre válaszolva, hogy kommentálja egyes médiumok állításait, miszerint a helyhatósági választásokat március 29-re azért írták ki, hogy Orbán Viktornak az április 12-i esetleges választási veresége ne hasson kedvezőtlenül rá a szerbiai helyi megmérettetésen.

Vučić hangsúlyozta, hogy az ilyen állítások ismét a politika rendkívül komolytalan művelését mutatják, és teljesen téves feltételezésen alapulnak, miszerint egy másik ország választásai hatással lennének a szerbiai helyzetre.

„Fogalmuk sincs. Ezek az emberek annyira komolytalanul foglalkoznak politikával, hogy az egyetlen politikájuk az: »Ki kell találnom valamit Aleksandar Vučić ellen, hazudnom kell valamit, és egyáltalán nem érdekel semmi más az életben«” – fogalmazott Vučić.

A világban egyre nehezebb és összetettebb a helyzet, ezért Szerbiának mielőbb biztosítania kell energiahordozó-tartalékait – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő Bakuban, ahol a 13. Városfejlesztési Világfórumon vett részt. Bejelentése szerint Belgrádba visszatérve már kedden vagy szerdán összeülnek az ezzel...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:17 ]
A választói névjegyzékben 1343 száz évnél idősebb személy szerepel, miközben a 2022-es népszámlálás mindössze 194 ilyen korú lakost tartott nyilván Szerbiában. Szakértők szerint a látványos eltérés nem demográfiai fordulatot, hanem módszertani különbségeket, késve frissülő adatokat és adminisztratív...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:11 ]
A szerb kormány május végéig meghosszabbította az üzemanyagokra vonatkozó ideiglenes jövedékiadó-csökkentést, de a kedvezmény mértékét 25-ről nagyjából 20 százalékra mérsékelte. Ez azt jelenti, hogy a benzin literenkénti jövedéki adója 3,6, a dízelé pedig 3,7 dinárral emelkedik az előző időszakhoz képest. A...
2026. MÁJUS 18.
[ 10:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó